Ugrás a tartalomra

Öt település ad helyet az első Boglya Fesztnek a Tisza-tónál

Létrehozva
Először rendezik meg a Boglya Feszt öko-művészeti fesztivált június 23. és 25. között a Tisza-tónál öt településen: Tiszadorogmán, Egyeken, Ároktőn, Tiszabábolnán és Tiszavalkon - közölték a szervezők az MTI-vel.
Kép
Fotó: www.boglyafesztival.hu (illusztráció)

A közlemény idézi Erdeiné Csepregi Zsókát, a fesztivált szervező Egyboglya Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki elmondta: a Boglya Fesztet öko-szemléletben szervezik, hiszen a Tisza-tó természeti értékének megőrzése a legfontosabb.
A közlemény szerint a háromnapos fesztiválon a tiszadorogmai révnél felállított színpadon koncertet ad többek mellett az Aurevoir, a Funktasztikus, az Unisex, Muriel, és a Bíborszél, a gyerekeket a Veronaki zenekar szórakoztatja.

A  fesztiválra látogatók hagyományőrző foglalkozásokon kipróbálhatják például a kosárfonást és a csipkeverést, valamint aktív tagjai lehetnek a falusi irodalmi szalon életének is. A vállalkozó kedvűek részt vehetnek közösségi kertészkedésben, készíthetnek tésztát az ebédhez vagy meglátogathatják a fesztivál idején tárt kapukkal váró portákat. Lesz ártéri élménytraktorozás, társasjáték klub is.

Kép

A Boglya Feszt védnöke Dimitry Ljasuk környezetvédő, filmrendező. A Jóreménység-sziget és A Tisza nevében című filmjeit a fesztiválon újból megtekintheti a közönség.

A rendezvény idején térítésmentesen lehet igénybe venni a négyszáz sátorhely egyikét, de a környékbeli településeken is találhatók szállások. A szervezők külön Facebook-csoportban segítik a szállást keresők és kínálók egymásra találását. További információk a www.boglyafesztival.hu oldalon találhatók. (MTI)

Ez is érdekelhet

Miskolcra érkezik a Kincsem musical
Kultúra
Augusztusban válogatott szereplőgárdával a Lovagi Tornák Terére jön a Kincsem musical, a Nemzeti Lovas Színház előadásában.
Kaláka
Június végén lesz a 45. Kaláka Fesztivál
KultúraBelföldKultúra
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta: ezúttal is az Érsekkert lesz a hagyományosan a folk műfaj színes palettáját felvonultató seregszemle fő helyszíne június 26-29. között.
Filmvetítés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
KultúraMiskolc
Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeznek Miskolcon is.
A vakációra hangolnak a könyvtár június eleji programjai
KultúraMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár még a nyár beköszönte előtt kitesz magáért.