Ugrás a tartalomra

Margó-díj: Top 10-ben a Miskolcon játszódó krimi

Létrehozva
Bűnügyi regénnyel tört be a szépirodalmi versenypályára Bánhidi Lilla.
Kép

Kilencedik alkalommal ítéli oda a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat – a cél a legerősebb pályakezdő prózaírók bemutatása. A felhívásra idén 34 nevezés érkezett, a jelölt könyvek listáját a Könyves Magazin szerkesztőiből álló előzsűri tízre szűkítette. A végleges döntés októberre várható, a győztes minden eddiginél magasabb pénzdíjat kap, valamint 15 millió forint értékű Bookline médiakampány segíti könyve népszerűsítését.

A díj várományos könyvek között pedig szerepel a Sorsod Borsod is. A szerző, Bánhídi Lilla nem csak a média világában ismerte ki magát - az országos adók mellett Miskolcon is sokáig dolgozott riporterként -, de a könyvpiac is a lábai előtt hever: idén tavasszal megjelent könyvének, a Sorsod Borsodnak az első nyomása már csak itt-ott kapható. Ez a siker pedig valószínűleg szerepet játszik abban, hogy az elsőkönyves szerző a Margó-díj várományosai közt tudhatja magát.

A jelölés azért is meglepő, mert a Margó-díj jobbára a szépirodalom inkubátora. 2015 óta olyan köteteket díjaztak. mint Mécs Anna Gyerekzár című novellagyűjteménye, Szöllősi Mátyás első prózakötete, a Váltóáram, vagy a Magvetőnél megjelent Vak majom, Fehér Boldizsár regénye. A jelöltek között számos jónevű kortárs írót jegyeztek az évek folyamán, Menyhért Annától Babiczky Tiboron és Kollár-Klemencz Lászlón keresztül Moesko Péterig. Ennek tükrében az, hogy egy krimi is bekerült az idei top 10-be, igazán nagy eredmény a miskolci kötődésű szerzőtől.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.