Kultúra
Avasi pincetulajdonosok: komfortpontok kellenek!
A múlt hétvégi, tízezreket a történelmi borospincékhez csábító Avasi Borangolás tapasztalatait osztották meg pincetulajdonosok és szervezők az avasi hegygazdákkal kedden a Bortanyán.
Nyereményt hozó Hangszermesék
Ismét sikerrel zárult a Szimfonikusok online kvízjátéka, ahol az április eleji Hangszermesék című koncerteken hallottak, látottak alapján adhattak számot tudásukról a miskolci és környékbeli iskolások. Hárman közülük értékes ajándékokkal gazdagodtak.
Száraz, vörös, édes: átadták a Miskolc város bora díjakat
Évtizedes hagyománya Miskolcnak, hogy a Borangoláson megválasztják a város borát. A világjárvány miatt az utolsó alkalom 2019-ben volt. Idén tehát négy éves kihagyás után emelte ki a szakmai zsűri a versenyben résztvevő borok közül a legjobbakat.
Borangolás: a miskolciság színes karneválja
Vidám tömeg hömpölygött szombaton az avasi pincesor macskakövein.
Emléktáblát kapott Arany János Walesben
Az eseményre a helyi sörfőzde különlegesen palackozott sört is készített, amelynek emblémáján Arany János portréja látható.
Varga Éva: Kétszáz ajtó
Fotósorozat, ami a vasgyári ajtókon keresztül nyit utat a rozsdavilágba.
Negyvenhat csapat járta a várost
Tizenharmadszor rendezték meg a Játékos Városjárást, ami tulajdonképpen egy élő társasjátékká varázsolta Miskolcot.
Immár tíz éve a zene által kínálnak kiutat a mélyszegénységből
Nagyszabású gálakoncerttel ünnepli fennállása tízéves jubileumát a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő fiatalok zenei képzését zászlajára tűző iskolát fenntartó Symphonia Alapítvány. Az eseménynek a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont csütörtök délután 5 órától.
Kétszáz mínusz egy: Ascher Tamás Pintér Bélát rendez Miskolcon
Béres Attila mellett Rusznyák Gábor főrendező, Szőcs Artur rendező, valamint Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője beszélt a nyári pihenő után induló szezonról. Jézus Krisztus Szupersztár, Vízkereszt, vagy bánom is én, A miniszter félrelép, Micimackó: nagy címekben gazdag évadra készülhetünk.
Édes Miskolc: borsodi bor sztori
Tévedés, hogy csak más borvidékek nedűit rejtettek az avasi pincék: a miskolci aszú országosan híres volt.
Pop-up kiállítással ünnepel a múzeum
Az apropót a múzeumi világnap adja. Magyar géniuszok - múzeumalapítók címmel tekinthető meg kiállítás a Rákóczi-házban.
Nagy erőkkel készül Miskolc a városnapra
Virágokat ültetnek, nyírják a füvet, zászlókat helyeznek ki a főutak mentén, és a szökőkutakat is elindítják a május 11-ei városnapra Miskolcon.
Száz húron pendültek együtt
Négy év után újra Miskolcon jár a Hangszert a Kézbe kiállítás, aminek most is hatalmas a sikere az iskolások körében.
Fergeteges programkavalkád a város hetén
Egy cikkben összegyűjtöttük, mi mindennel ünnepel Miskolc a város napján - pontosabban az immár város hetévé bővült programkavalkádon.
Filmvetítés és közönségtalálkozó Miskolc Város Napja alkalmából
Kerényi László: Nagy az én családom – Földes című dokumentumfilmjét vetítik Miskolc Város Napja alkalmából.
Száz év távlatában: egy megemlékezés emlékezete
Érdekes módon – és némi segítség révén – futottak össze újra város történetének és egy miskolci család múltjának szálai.
Végre megünnepelhette száztíz éves jubileumát a Perecesi Bányász Zenekar
Vasárnap 17 órától tartották a Művészetek Házában a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar tavaly elmaradt jubileumi hangversenyét.
Újra Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál Miskolcon
A pandémia szülte kényszerszünet után végre újra megtarthatják az immár három évtizedes hagyománnyal rendelkező tavaszi nemzetközi kórusfesztivált.
Jubilál az Avasi Borangolás
A népszerű gasztronómiai és kulturális rendezvényt idén végre az eredeti időpontjában tarthatják meg.