Ugrás a tartalomra

Kultúra

Logója lett az Egressy-Erkel zeneiskolának
KultúraOktatásMiskolc
A Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának eddig még nem volt logója, levelezésükben a lap két felső sarkában jelent meg Ergessynek és Erkelnek a portréja. A logók célja azonban, hogy egyszerű emblémák legyenek, amikről azonnal rá lehet ismerni az intézményekre.
Biztosított Miskolcon a kulturális intézmények zavartalan működése
KultúraMiskolc
A városvezetés – a Velünk a Város frakcióval együtt – változatlanul kiemelt figyelmet fordít Miskolc kulturális értékeinek védelmére, támogatására. Ennek megfelelően a világjárvány miatti gazdasági visszaesés és a kormány által előidézett forráselvonások ellenére is biztosítja a zenekar és más kulturális intézmények zavartalan működésének feltételeit – hangsúlyozzák közleményükben.
Egy végigpofozott karrier: 82 éves Terence Hill
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Március 29-én ünnepli születésnapját az olasz színész. Ez alkalomból sorra vettük kedvenc Terence Hill&Bud Spencer filmjeinket.
Színházi világnap: csodás darabok, szép emlékek
KultúraMiskolc
Nem marad el idén sem a színházbejárás, egy ötperces videóban pillanthatunk a kulisszák mögé.
Horváth Renátó felépülését segíti a Miskolci Nemzeti Színház
KultúraMiskolc
A teátrum a Rózsa és Ibolya online előadás teljes bevételét a fiatal táncosnak ajánlja fel.
Bababarát múzeum lett
MiskolcKultúraSzabadidő
Eddig is nagyon figyeltek a gyerekekre, hiszen a Herman Ottó Múzeum földszintje alatt kialakított tárlatai interaktivitásukban őket célozzák meg. Most azonban már babákkal érkező családoknak is kínál plusz szolgáltatást az intézmény, ahol már nagyon várják az újranyitást.
Főszerepben: a frontvonalban dolgozók
KultúraMiskolc
A Miskolci Nemzeti Színház is csatlakozik a kaposvári Csiky Gergely Színház „Köszönjük nektek, veletek vagyunk” kampányához.
Idén is lesz Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató Miskolcon
KultúraSzabadidőMiskolc
A járványkorlátozások betartásával április 17-én rendezik meg az idei Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót Miskolcon. A Helynekem Kulturális Tér és Szórakozóhelyen közönség nélkül, a szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be az amatőr zenekarok egy-egy 15 perces minikoncerttel. A versenyre április 10-ig bármilyen stílusú, élőben előadott hangszeres zenével jelentkezhetnek az érdeklődők. A győztes zenekar továbbjut az Öröm a Zene országos tehetségkutató sorozat budapesti döntőjébe. A kiemelkedő tehetségek értékes különdíjakat is nyerhetnek.
Gyerekeknek hirdet rajzpályázatot a könyvtár
KultúraMiskolc
A vállalkozó kedvű gyerekek Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kötetében megjelent versekhez készíthetnek illusztrációt. 
Szimfonikusok: Szóljon hangosan a taps
EgészségKultúraSzabadidőMiskolcBelföld
A tavalyi hálataps intézményét hozná vissza a miskolci zenekar egy nap erejéig a köszönetnyilvánítás szimbólumaként.
A Lengyel-Magyar Barátságot ünnepeljük
Kultúra
A Lengyel-Magyar Barátság Napjának ünneplése 2006. március 24-re nyúlik vissza. Ezen a napon avatta fel a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét, Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben, ekkor írták alá a Győri Nyilatkozat elnevezésű dokumentumot, és tartották meg a magyarországi és lengyelországi testvértelepülések találkozóját. Az emlékmű két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfaként ábrázolja a két nép évezredes kötőd
Vízigényünk változatlan a pandémia alatt
KultúraKörnyezetMiskolc
Március 22-én van a víz világnapja. Miskolcon szakemberek koszorúzták meg a Pazár István-emlékművet hétfőn.
Miskolcon is koszorúztak Kossuth Lajos halálának 127. évfordulóján
KultúraMiskolcBelföld
A Mindenki Magyarországa Mozgalom húsz városban idézte fel szombaton az államférfi nagyságát a települések emlékhelyeinél.
Forradalmi klipet készített a Miskolci Illés EmlékZenekar
KultúraMiskolc
A nemzeti ünnep alkalmából készült videóklip az Illés-együttes egyetlen olyan dalából született, ami az 1848-1849-es események szellemében íródott.
Internet Fiesta - megyénk csaknem 800 programmal készül
Kultúra
Az Internet Fiesta programjait idén 22. alkalommal rendezik meg március 18 – 25. között a könyvtárak. Az esemény az Informatikai és Könyvtári Szövetség koordinálásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Kossuth-díjas lett Nagy Feró, Harsányi Gábor és Tátrai Tibor is
KultúraMiskolc
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
 
Ünnepi műsor a Miskolc Televízióban
KultúraSzabadidőMiskolc
Március 15-én ünnepi műsorral emlékezünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Hétfőn a híradó után Veres Pál polgármester gondolatait hallhatják. Szó lesz a korabeli huszár viseletről, majd Fazekas Csaba történész beszél a forradalom és szabadságharc miskolci eseményeiről. Ezt követően a Miskolci Illés Emlékzenekar új, forradalmi videó klipjét is megmutatjuk. Megemlékezésünk március 15-én 18 óra 25 perckor kezdődik.
Amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett társulata
Kultúra
A tengeren túlról érkezett hazánkba február végén Garrett Smith amerikai koreográfus, aki már harmadik alkalommal dolgozott a Miskolci Balett társulatával. Ezúttal több hétre jött, hiszen egy saját produkciót készített el a miskolci táncművészeknek, amit remélhetőleg hamarosan a közönség is láthat.
Zenére hangol a Miskolc Televízió
KultúraSzabadidőMiskolc
Belazul a városi tévé: március 17-étől új műsorral jelentkezünk, a Basszuskulcs – erősen hiánypótló jelleggel – helyi zenekarokat mutat be egészen új oldalukról, adásonként szűk félórában.
Szeptemberben rendezik meg a 17. CineFest Nemzetközi Filmfesztivált
KultúraMiskolc
A korábban már kitűzött időpontban, idén szeptemberben rendezik meg a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált – tájékoztatta lapunkat CINE-MIS Nonprofit Kft. A nevezési időszak jelenleg is tart, a nevezések folyamatosan érkeznek a fesztiválra.