Ugrás a tartalomra

Kultúra

A cél: minden betervezett programot megvalósítani
Kultúra
Meghirdették az új évadot a szimfonikusok.
"Már azelőtt dobosnak készültem, hogy írni-olvasni tudtam volna"
Kultúra
Zenekarával tehetségkutatót nyert a volt földesista lány.
Az újjászületés jelképe – utazás a Népkert múltjába
Kultúra
Új tematikus műsor indul hamarosan a Miskolc Televízióban. A 140 éves Népkert történetéből elevenítenek fel érdekes, rendhagyó és szórakoztató momentumokat Fedor Vilmos és vendégei.
Megtartják a rendezvényeket a Lovagi Tornák Terén
Kultúra
Rúzsa Magdi és Halász Judit előadás, Dumaszínház – mindezeket a rendezvényeket élvezheti a közönség augusztus végén a Lovagi Tornák Terén, a korábban meghirdetett időpontokban.
Képgaléria
Küldeményművészet a híres szerelem emlékére
Kultúra
Kettős tárlat nyílt, ahol megjelenik Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva levelezése is. 

Dicső múlt, szomorú jelen
Kultúra
250 évvel ezelőtt Mária Terézia engedélyével indult a Diósgyőr-Hámori Vasmű. A világhírű diósgyőri acél gyártása 2008-ban azonban végleg megállt. Parai Roland mini-dokumentumfilmjében, egy volt gyári munkás, Majdik Károly vezetésével pillanthatunk be a vasgyár lehangoló jelenébe.
Augusztustól a hét minden napján nyitva a Diósgyőri vár
Kultúra
A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 1-től már hétfőnként is nyitva tart a Diósgyőri vár, így a „királynék jegyruháját” a hét minden napján megtekinthetik a vendégek – tájékoztatta szerkesztőségünket Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere.
Képgaléria
Ünneplőbe öltözött a szív - Interjú Beck Zolival
Kultúra
„Tudod én, átölelném az egész világot, ha volna olyan. Tudod én a fejedbe látok, és elolvasom, ami benne van” – ennél szebben talán nem is lehetne kezdeni egy koncertet. Pláne, ha a közönség énekli a zenekarnak. A hosszú, csendben eltöltött hónapok után újra élő zene töltötte meg a Szinva terasz környékét. A belvárosi romkocsmában a 30y és Miskolc volt egymásnak az első. A pécsi srácok az egész országot átutazták, hogy a Bükk lábánál öltöztethessék újra ünneplőbe a szívüket.
Képgaléria
"A grafika Miskolcon mindig otthon van!"
Kultúra
A Miskolci Grafikai triennálé, vagyis hazánk legfontosabb grafikai seregszemléjének nagydíját 2020-ban Fürjesi Csaba kapta.
Képgaléria
Pálos rendtörténeti vándorkiállítás nyílt Szentléleken
Kultúra
A buszos vándorkiállítás, ami a magyar pálos történet elemeit mutatja be július 26-ig látogatható Miskolc közelében, Bükkszentléleken.
Otthonunk Miskolc – filmpályázatot hirdet a CineFest Special
Kultúra
Miskolc az otthonunk, a CineFest otthona és a Te otthonod is. Mutasd meg nekünk mit jelent miskolcinak lenni? Milyen a Te Miskolcod arca? Miért szereted a várost?
Képgaléria
Az igaz szerelemről is szól a Diósgyőri vár hétvégi programja
Kultúra
Egy érzés, mely olykor birodalmak sorsát is meghatározta. A férfi és nő kapcsolata a történelem legnagyobb titkai közé tartozik, hiszen elrejtették a zárt ajtók, a társadalmi elvárások, a középkor szabályai. A Diósgyőri vár építtetője életének talán legtitokzatosabb története bontakozik ki: Nagy Lajos király és Erzsébet házasságkötése, szeretete és egymás iránti hűsége, egy legenda a saját korukban oly ritka igaz szerelemről.
Palotaszálló 90 - Városi túra és kötetbemutató
Kultúra
Könyv jelenik meg az idén kilencvenéves Palotaszállóról. A lillafüredi sétával egybekötött ünnepélyes bemutatót július 18-án, szombaton tartják.
Könyvbemutató és koncert a Minorita templomban
Kultúra
Történetek a miskolci Minorita templom életéből III. címmel jelent meg az a kötet, amely 37 szerző írásait vonultatja fel a műemlék épületről. A dr. Várhelyi Krisztina szerkesztette kiadványt vasárnap délután mutatták be a Minorita templomban.
A zene az kell!
Kultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar hisz a közönségben, ezért a megszokott bérletek mellett egy új sorozattal, valamint az elmaradt koncertek pótlásával is bővíti a jövő évad kínálatát.
Könyvbemutató és koncert a Minorita templomban
Kultúra
Történetek a miskolci Minorita templom életéből III. címmel jelent meg az a kötet, amely 37 szerző írásait vonultatja fel a műemlék épületről. A dr. Várhelyi Krisztina szerkesztette kötetet július 12-én, vasárnap mutatják be a Minorita templomban.
Évadot zártak a szimfonikusok
Kultúra
Bár március közepén a járvány miatt félbeszakadt, ettől függetlenül sikeres évad volt az 57. - a miskolci szimfonikus szerint. A zenekar több mint nyolcvan hangversenyt adott, az előadásokra pedig minden eddiginél többen váltottak jegyet.
Képgaléria
Hosszú idő után indult újra az arTTér
Kultúra
Ismerkedési szokások múltban és jelenben, házasságtörténet, párválasztás és kapcsolat-építés, komplexusok, szerelem és árulás – a többi közt ezekről a témákról is szó volt az újraindult arTTér-találkozások idei első estjén. A több mint tízéves múltra visszatekintő helyi rendezvénysorozat az idei nyáron hat alkalommal várja az érdeklődőket.
Könnyed, vidám, népszerű
Kultúra
Ezen jelzőkkel illethetőek a Miskolci Szimfonikus Zenekar Promenád koncertjei, amelyek hagyományosan zenei évadjuk lezárását jelentik.
Folyamatosan bővíti szolgáltatásait a Miskolci Kulturális Központ
Kultúra
Koncertek, programok már nyáron is lesznek, ősszel pedig a művelődési házak is újra megtelnek élettel.