Ugrás a tartalomra

Levélben tolmácsolta Veres Pál a miskolci turisztikai vállalkozások kéréseit a kormányzat felé

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármestere levélben tolmácsolta a miskolci turisztikai vállalkozások kéréseit a kormányzat felé.

A koronavírus-járvány elsődleges és egyik legnagyobb kárvallottjai a turisztikai és a vendéglátóiparban működő vállalkozások, ezért Veres Pál polgármester több, mint 200 miskolci turisztikai, vagy turisztikában érintett vállalkozást keresett meg levélben, hogy kéréseiket, javaslataikat segítsen tolmácsolni és képviselni a döntéshozók irányába. Ahogy a vállalkozásokat megkereső levelében fogalmazott "Közösen kell újra talpra állítanunk azt a szektort, amely több tízezer miskolci és Miskolc-környéki lakos közvetlen megélhetését biztosítja.". 

A megkeresett vállalkozások elsősorban a foglalkoztatás segítése, a munkahelymegőrzés, az adózás és a kormányzati támogatások terén fogalmaztak meg kéréseket és javaslatokat, amiket a polgármester levélben juttatott el a Magyar Turizmus Ügynökség és a Miniszterelnökség vezetőinek. 

Ahogy a kormányzatnak írt levelében a polgármester fogalmazott: "A Miskolci vállalkozók nevében köszönöm, hogy a turizmus újra indításának kérdését kiemelten kezeli a kormányzat. Az ő nevükben mondhatom, hogy a miskolci és környékbeli vállalkozások minden lehetőségüket kihasználva alkalmazkodnak a kialakult helyzethez. A lehetőségeik azonban végesek. A döntések meghozatalában, az átmeneti módosítások bevezetésében a legfontosabb tényező most az idő. Minden nap számít. Minden nap vállalkozások, munkahelyek, családok menthetők meg a megfelelő döntésekkel.​"

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.