Ugrás a tartalomra

Idén másképp ünnepel Miskolc a város napján

Létrehozva
Idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepli Miskolc a város napját. A város ünnepét a közgyűlés 1993-as döntése óta május 11-én tartják, megemlékezve arról, hogy 1909-ben ezen a napon adott Miskolcnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József osztrák császár, magyar király.

 
Kép
Fotó: Rogosz Péter

Immár hagyomány, hogy május 11-én ünnepi közgyűlést tartanak a Miskolci Nemzeti Színházban, amelyen átadják a Miskolc város díszpolgára címet és más elismeréseket azoknak, akik sokat tettek a városért.

A jelenleg még mindig fennálló vírusveszély miatt azonban idén máshogyan kénytelen ünnepelni a város. Az ünnepi közgyűlés idén elmarad május 11-én, de amint a veszélyhelyzet ezt lehetővé teszi, megtartják majd az ünnepi műsorok szervezői. A kitüntetettek névsorát ugyanakkor már hétfőn, a város napján nyilvánosságra hozzák.

A városnapi szabadtéri programokat a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai felügyelik majd, vigyázva a vírusveszély miatti ajánlások, például a távolságtartás betartására, és odafigyelve a résztvevők biztonságára.

A Miskolc Televízió ünnepi műsorral készül május 11-ről, ennek részleteit később közöljük. Május 10-én pedig az Avasi kilátó is ünnepi díszfénybe „öltözik”.  Miskolc Város Napjához kapcsolódva tartják idén a Közösségek Hete programsorozatot is.

 

A továbbra is fennálló járványveszély miatt arra kérjük mindazokat, akik a rendezvényekre kíváncsiak, hogy a város különböző pontjain rendezendő mini-koncerteket lehetőleg a saját erkélyükről, vagy a művészektől és egymástól kellő távolságot tartva tekintsék meg.

Részletes programok

Május 11. (hétfő)

9:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

11:00 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti téren

17:00 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta (a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagjai)

Helyszín: az Avasi Gimnázium előtti tér

17:45 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta

Helyszín: Győri kapu - A Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

18:30 Verses-zenés összeállítás

Visnyiczki Bence, Vajda Éva, Havasi Renáta

Helyszín: Diósgyőr - az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

19:00 Agave című színdarab

Felvételről, online

20:00 Tetőtéri koncertek a Miskolc Televízióban

 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Szívélyes üdvözlet Miskolcról (Könyvajánló)

Nagy-Miskolc születése (Kisfilm Nagy-Miskolc kialakulásáról Reiman Zoltán blogger közreműködésével)

Különleges helytörténeti kiadványok bemutatása (A könyvtár Facebook-oldalán a Borsod-Miskolci Digitális Könyvtár állományából)

Irodalmi csokor (Felolvasás miskolci szerzők műveiből 12:30-tól élő bejelentkezéssel Facebookon)

 

A Herman Ottó Múzeum programjai

EL NE FELEJTS MÚZEUM - Videós tárlatvezetések a Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria kiállításaiban az intézmény Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, 10:00 Képtár, 14:00 Miskolci Galéria, Rákóczi-ház, 17:00 Pannon-tenger Múzeum)

Május 12. (kedd)

11:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Győri kapu - A Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

18:00 Tánc Performance - Miskolci Balett

Helyszín: A Bársony János utca 9. szám előtti terület

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Portrék, érdekességek a város korábbi Szabó Lőrinc díjazottjairól képgalériával

 

Május 13. (szerda)

11:00 A Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: A Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti tér

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

18:00 Theater Brass együttes rézfúvós koncertje

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Miskolcon is muzsikáltak I-II. (Videó összeállítás miskolci kötődésű zenészekről)

Május 14. (csütörtök)

11:00 Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Diósgyőr – az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

18:00 Korona Kvartett együttes vonós koncertje

Helyszín: Hejőcsaba - a Csabavezér út 34. szám előtti parkoló

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Híres miskolci sportolók (Videó összeállítás miskolci kötődésű zenészekről, sportolókról)

 

Május 15. (péntek)

11:00 Miskolci Szimfonikus Zenekar Fuvola Kvartettje

Helyszín: Jókai lakótelep – a Malom előtti tér

11:30 GloriArt Brass, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese

Helyszín: Győri kapu - a Gálffy Ignác és a Herman Ottó utca közötti bérházsor mögötti játszótérnél

18:00 Operett slágercsokor

Eperjesi Erika, Kriston Milán (A Miskolci Nemzeti Színház művészei)

Helyszín: Az Avasi Gimnázium előtti tér

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Miskolc 1909. évi címere a korabeli újságokban (Videó összeállítás régi folyóiratokból)

 

Május 16. (szombat)

18:00 Zenés összeállítás

Pribéli Tamara, Gelle Anikó (A Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagjai)

Helyszín: Diósgyőr - az Árpád út-Kuruc utcai bérházak közötti terület

 

Május 17. (Vasárnap)

17:00 BalKoncert hegedű szólóest

Plachi Rita, közreműködik Barnyai Sándor ütő (A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának művészei)

Helyszín: A Polgármesteri Hivatal első emeleti sarok erkélye

18:00 Zenés összeállítás

Seres Ildikó, Varga Andrea (A Miskolci Nemzeti Színház művészei)

Helyszín: Vörösmarty lakótelep – a régi Mesecukrászda mögötti tér

 

Május 11-17.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai

Helyismereti totó

Facebook-játékok

Irodalmi kincsek

MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. programjai

Virtuális városnézés

Facebook-kvízjáték

A CINE-MIS Nonprofit Kft programjai

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Otthonunk Miskolc programjában bemutatott filmek ingyenesen megtekinthetők egy héten keresztül

A Herman Ottó Múzeum programjai

Internetes bejelentkezések

Május 13. - 15:00 Néprajzi Gyűjtemény, 17:00 Pannon-tenger Múzeum

Május 15. - 15:00 Thália-ház, 17:00 Pannon-tenger Múzeum

Egyéb programok

Karantén kultúra
Szubjektív Miskolc – virtuális helytörténeti séta

Arra kérjük a miskolciakat, hogy fotózzák le kedvenc városi helyszíneiket, örökítsék meg lakóhelyük számukra kedves részeit. A fotókat egy virtuális térképen tesszük közzé, így létrehozva szubjektív virtuális helytörténeti séta útvonalakat

Keret nélkül

Vajon mivel töltik idejüket a múzeumunk képzőművészeti kiállításának "lakói"? Arra kérjük a múzeumbarátokat, hogy képzeljék el, miképp telnek napjai Degenfeld Emmának, hogyan múlatja az időt az Öreg halász vagy Laura? Készítsenek rajzot, montázst, élőszereplős képet és küldjék el a múzeumnak!

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.