Ugrás a tartalomra

A nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozik a Szájer-üggyel

Létrehozva
A nemzetbiztonsági bizottság jövő héten soron következő ülésén a bizottság elé kerülő témák között ott lesz Szájer József ügye is – közölte Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az elnöke.

A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint három baj is van azzal az elmélettel, hogy Szájer Józsefet a német titkosszolgálat buktatta le.

Egyrészt eltereli a közfigyelmet a botrány valódi magváról, a politikusként kimondott szavak és a magánemberként viselt dolgok közötti égbekiáltó ellentmondásról. Másrészt egy rendkívül aggasztó dolgot állít, méghozzá mindenfajta bizonyíték nélkül: mármint azt, hogy egy idegen ország titkosszolgálata a magyar belpolitika folyamatait alapvetően meghatározó módon, akár a soron következő választásra is hatással, közvetlenül avatkozik be a magyar belügyekbe. Nem információs offenzívával, nem diplomáciai elszigeteléssel, nem szervezeti emlékezetük közkinccsé tételével, hanem nettó karaktergyilkossággal. Ahhoz a megállapításhoz, hogy ez egy nagyon veszélyes feltételezés, pláne bizonyítékok nélkül, nem kell semmilyen nemzetbiztonsági előképzettség

– fogalmazott Stummer János.

A harmadik problémának ezzel az elmélettel kapcsolatban azt tartja, hogy mindezek mellett kommunikációs menekülőutat is biztosít a Fidesznek, amelyik most azt mondhatja, Szájer Józsefet azért büntetik, mert szembe mert szállni Brüsszellel, Soros Györggyel és a gonosz, bevándorláspárti EU-bürokratákkal, és nem is őt, hanem a magyar szuverenitást támadják, ráadásul már titkosszolgálati eszközökkel is.

Stummer János a kormánypárti sajtóra hivatkozva megjegyezte, láthatóan már le is csaptak erre a lehetőségre.

Ahogyan arról a minap.hu is beszámolt, kedd délelőtt két belga lap, a Dhnet és a HLN is saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a brüsszeli rendőrök péntek este egy szexpartit kapcsoltak le a kijárási korlátozások megszegése miatt. A bulin részt vett Szájer József, a Fidesz EP-képviselője is, aki ezt a tényt közleményben elismerte.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.