Ugrás a tartalomra

Múzeumok Éjszakája: Miskolc, a kiemelt helyszín

Létrehozva
A programokat két fő téma alapján állította össze a Herman Ottó Múzeum: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.
Kép
Múzeumok Éjszakája

Szombaton ismét a múzeumi kalandozásról szólt majd’ minden. A népszerű, nagy hagyományokra visszatekintő programsorozatnak idén országosan kiemelt helyszíne volt Miskolc.

– Minden programunkat két fő vezérfonálra fűztük fel: az egyik Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulója, a másik pedig a múzeumban megtalálható népi iparművészeti kiállítás. Utóbbi kapcsán lesznek egészen különleges vendégeink is – mondta el a Miskolc Televízió hírműsorának, a Miskolc Mának Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója még az esemény előtt.

Kép
Múzeumok Éjszakája

A virágzó népművészet adta az ötletet például ahhoz – folytatta az igazgató, hogy meghívják a Dűvő Zenekart, akik egész este központi szerepet kaptak: ők nyitották meg a helyi programokat és táncházat is tartottak.

Ahogyan minden esztendőben, tavaly is nagy sikere volt a Múzeumok éjszakájának: országszerte négyszázötven helyszínen mintegy kétezer-ötszáz esemény várta az érdeklődőket. Idén sem volt ez másképp.

Kép
Múzeumok Éjszakája

Miskolcon programokkal készültek többek között a Pannon-tenger Múzeumban, a Miskolci Galéria három épületében és a Régészeti Látványraktárban is. Volt flashmob a Miskolci Nemzeti Színház színészeivel, Miskolcra látogatott Pindroch Csaba, aki egyszemélyes komédiáját hozta el az érdeklődőknek. A Miskolc Annó Kiállítótérben pedig Lévay, Jókai és a nők címmel tartottak bennfentes társalgást történészek. De tartogatott meglepetéseket a Thália-ház is – utóbbiról Mikita Gábor, a színészmúzeum vezetője beszélt.

– A komplexum idén Jókai Központtá válik, alakul át, hiszen az épület jellege, kora is, működése is kötődik az írófejedelemhez, és Jókai mellett megidézzük az ő művészbarátait. Hagyományok szerint nálunk indul az éjszaka a huszonötödik légyottal, ahol Tompa Mihály, Jókai Mór és a szintén jubiláns Lévay József kapcsolata, egy képzeletbeli fiktív találkozása elevenedik meg kortárs művészeknek a játékos, izgalmas elképzelése szerint – részletezte.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Később Jókai Mór kisregénye nyomán Johann Strauss operettje, a Cigánybáró került a középpontba. A Miskolci Galéria udvarán pedig egész este koncertek szórakoztatták a látogatókat.

Ez is érdekelhet

Jakubinyi László diplomás ápoló, gyógypedagógus a Jó ember-díj idei kitüntetettje
Miskolc
A miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Képgaléria
Jóga világnap a Hősök terén
A Hősök terén ünnepelték a jóga világnapját
Miskolc
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval.
Képgaléria
Múzeumok Éjszakája az MVK telephelyén
Igazán különlegesnek hatott a Múzeumok Éjszakája az MVK-nál
Miskolc
Ismét nyílt napot szervezett a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Múzeumok Éjszakáján szombaton 15:00 és 22:00 óra között a Szondi György utcai telephelyén.
Kevesebb szél, nagyobb meleg - ezt hozza a vasárnap
Miskolc
Legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen.