A trianoni határváltozások után Magyarország városszerkezete gyökeresen átalakult. Bár a megmaradt terület lakosságának, arányaiban nagyobb része élt városokban, az ország elveszítette azokat a fejlettebb, urbánus központokat, amelyek Erdélyben és a Felvidéken helyezkedtek el. A változás Miskolcot is érintette: az addig észak-alföldi kisvárosnak számító településnek hirtelen regionális szerepet kellett betöltenie.
Ez nem pusztán intézményi és gazdasági átrendeződést igényelt, hanem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is. A korszak vezetése a nagyszabású építkezések finanszírozására a Speyer-kölcsönt vette igénybe, amely városi léptékkel mérve is hatalmas forrást biztosított. Ebből az összegből a mai városképet alakító beruházásokat hajtottak végre, ám születtek olyan grandiózus tervek is, amelyek végül a tervasztalokon maradtak. Ilyen volt például az avasi „halásbástya” elképzelése is, amely megvalósulása esetén ma minden bizonnyal kiemelt turisztikai látványosság lenne.
Hősök emlékműve
Az 1920-as évek miskolci elöljáróinak egyik kitartó terve volt, hogy egy monumentális emlékmű formájában állítsanak emléket az első világháború elesett hőseinek. Ennek elsődleges helyszíneként a Városház teret jelölte ki a város, a tervek elkészítésére több szobrászművészt is felkért, akik obeliszkben, szoborban vagy szoborcsoportban gondolkodhattak.
A hősök emlékműveként közszájon forgó alkotást azonban Gárdos Aladár más helyszínre álmodta meg, e tervről pedig egy másik szomorú apropó kapcsán számolt be a helyi sajtó. Gárdos tervezte ugyanis azt az alkotást, amely ma is megtalálható a Szent Anna téren, mementóként rámutatva a város történetének legnagyobb természeti katasztrófájára, arra az árvízre, amely 1878. augusztus 31-ének éjjelén tört rá a városra, romba döntve annak jelentős részét.
Az emlékmű 1928-ban történt felavatásának másnapján készült interjúban egy egészen érdekes elképzelést vázolt fel a szobrász a hősök emlékműve kapcsán: ,,Az Avas első részét, amely az Erzsébet-térre nyílik, bástyaszerűen kell kiképezni, hasonlatosan a budai Halász-bástyához. (…) Ez a bástyázás, s terraszozás nyomban a hegy lábánál kezdődik. Feljebb menve a hegy oldalában messziről láthatóan helyezzük el a Hősök emlékét. Egyáltalán nem sablonosan, mint ahogy más városokban van, egy térség közepére állítva.
Az elgondolás szerint egy félig reliefszerű szoborcsoportról van szó, amelynek megkapó keretet kölcsönözne részben a szoborcsoport köré épített kriptaszerű homlokzat és az ezt környező zöld hegyoldal. Ez a keret nagyon hasonlatos volna Bartholomet francia szobrászművész alkotásához, amely a párisi Pére Lachaise temetőben grandiózusan szimbolizálja a halottak emlékét. Maga a hősi emlékmű egy sebesült katonát ábrázol, aki egy ferde síkon végső vonaglásaiban előredől a földön. Fölötte a kriptabejárat mennyezetének mélyéről egy kitárt szárnyu angyal röpül, egyik kezében babérkoszorút nyújt a haldokló fölé, a másik hátrafeszített kezében pedig egy kivont kardot tart.
Az előtérben a baloldalról egy fiatal katona nyúl be a kilibbenő zászló után és szövetét ajkához szorítja. Jobboldalt pedig egy magyar anya tartja a magasba gyermekét. (…) Az emlékműhöz kétoldalt széles lépcsőzet visz fel. És hogy az egész emlékmű harmonikus legyen, jobboldalt egy paralell építkezést kell folytatnunk, amely egy oszloposan kiképzett pihenő lenne.
A bástyázás és a terraszozás, valamint az emlékműkripta építése éppúgy, mint maga a pihenő, betonból készülne, az emlékmű pedig színes rusicai (a mai Szlovákia területén fekvő Ruszka Dolina híres volt márványbányájáról – a szerző) márványból. A platókon és a terraszokon szökőkutat szeretnénk elhelyezni.” – vázolta fel pontról pontra az elképzeléseit a szobrászművész. Sajnos a Gárdos elképzeléséről készült látványtervek nem maradtak fenn, ám a részletes leírást követve sikerült azokat utólag rekonstruálni.
Emlékműből tér
Bár az Avasra tervezett alkotás végül nem valósult meg, így is van nyoma Gárdos Aladár tervének, hiszen a Hősök emlékművéből végül Hősök tere lett, még ha nem is közvetlen módon. Az ötleten évekig vitatkoztak a miskolci szakértők, hivatalok, akik végül kiírtak egy tervpályázatot, hogy az ötletbörzéből kiválasszák az igazit. Ekkor merült fel a városépítészet azon gondolata is, hogy egy új, nagyvárosi tér kerüljön kiépítésre, melynek helyszíneként a Pece-patak, Postapalota, minorita templom, Földes Ferenc Gimnázium és a mai Berzeviczy Gergely Szakközépiskola közti területet jelölték ki. Fekete Bertalan polgármester – mivel a Postapalota felépítése után szerződés is kötelezte a várost, hogy az épülettel szemben álló, részben már kisajátított házakat felszámolja – 1939-ben utasítást adott a téren álló egykori házak lebontására.
Némi parkosítást is végrehajtottak, a helyi sajtó pedig lelkesen számolt be arról, hogy immár nincs akadálya az emlékmű felállításának. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1939. október 26-án megjelent számában ekképpen fogalmazott: „Szerencsésen úgy alakult a helyzet, hogy itt aránylagosan kevés áldozattal meg lehet teremteni Miskolc legszebb terét, a »Hősök terét«, amelyen majd felállítják a hősök emlékművét”. Azonban a korszak sok más beurházásához hasonlóan a háború itt is közbeszólt, így a Hősök terén sosem állították fel a Hősök emlékművét, míg az Avason a „halászbástya” helyett – némi iróniával – csak a Halásztanya nevű vendéglő valósult meg, amelynek természetesen semmi köze Gárdos terveihez.
Nagy Attila
