A Diósgyőri vár és Nagy Lajos
A vár fénykora Nagy Lajos királyunk uralkodásához (is) köthető, avagy innen eredeztethető. A Széchy család tulajdonában lévő várat (uradalmat) a lendvai uradalomra cserélte el. Lajos Diósgyőrt egy még nagyobb uradalom központjává tette, birtokait jelentősen megnövelve.
Ezekben az időkben európai politikai szálak futottak össze a Diósgyőri vár termeiben, és egész Borsod megye gazdasági és kulturális téren is sokat lépett előre. Nemcsak a közvetlen uradalom, hanem Miskolc, Muhi, Mezőkövesd és Keresztes települése is fellendült ebben az időszakban, minden értelemben. Természetesen a politikai okokon kívül a vidék szépsége, vadregényes hegyei-völgyei is meghódították Lajos király szívét, így ezután minden évben visszatért Diósgyőrbe élete végéig, kivéve, ha háborúi ebben gátolták.
Így írt Diósgyőrről az akkori történetírók egyike, Fessler:
Ott a pisztrángban gazdag Szinva öntözte kellemetes völgyben, a sűrű tölgy- és bikkerdőnek közepette az ő áhitatos lelkületéhez méltó légkört talált, a túlvilági dolgok szemléletének szentelt hazai Pálos-rend remete magányában. Innen egy órányira Miskolc mellett állt a bencések tapolcai apátúrsága, mely akkortájt még istenfélő és tudós férfiakban bővelkedett volt. És másutt is fölhozza Mária királyleány atyjáról, hogy a diósgyőri völgyben, az őstölgyesek árnyékában, a hegyről lerohanó patak mellett, Szent Pál emelkedett remetéivel gyakori bölcs beszélgetésekbe mélyedt, elfeledkezve gondjairól, a földi méltóságról, a koronákról.
A diósgyőri törökmogyorófa
A diósgyőri törökmogyorófa legendája évszázadok óta él a helyiek emlékezetében. A fát még Nagy Lajos királyunk ültette leánya, Mária születésének alkalmából, 1371-ben. A csemetét a Balkánról hozatta, hogy emlékeztesse a török elleni nagy győzelmére. Az idő telt-múlt, a kis vesszőből terebélyes fa „cseperedett”, amely alatt hozták meg és hajtották végre a törvény rendelkezéseit, azaz törvényfa lett belőle.
1935-ben száradt ki teljesen, ám a husáng mellékágából két mogyorófa sarjadt. Ezeket 1988-ban védetté nyilvánítottak, 1991-ben pedig emléktáblával jelölték meg őket. Idén január eleji hírek szerint a két mogyorófa elszáradt, elhalt, ezért Czifrusz Natália, Miskolc főkertészének jóváhagyásával a tulajdonosa kivágta azt. Egy legendával lett szegényebb a város.
A király leányának vára
Hedvig és Mária, Lajos két lánya Lengyelország, illetve Magyarország uralkodónői lettek, így megszűnt a két ország közötti unió. Mária férje – akit nyilván egyben Magyarország királyává koronáztak – Luxemburgi Zsigmond lett, aki a jegyesével mulatott az ódon falak között. Mária rengeteg időt töltött Diósgyőrben, ahogy apja uralkodása idején is, és rengeteg kiváltsággal ajándékozta meg nemcsak Diósgyőrt, hanem a környező településeket is.
1395-ben Mária a budai hegyek között felbukott a lovával, az állat alá került, és a gyermekével együtt belehalt a koraszülésbe. A népnyelv nem felejtette el kedvenc hercegnője nevét, sokáig Nagy Lajos király lányának váraként nevezték Diósgyőrt. Máriáról és Diósgyőrről nagy költőnk, Petőfi Sándor is megemlékezett 1847-ben, amikor erre járt. A népnyelv még akkor is őrizte a királynő emlékét, Petőfi Mária kastélyának nevezi Diósgyőr romjait.
„Diósgyőr vidékét már oly rég s oly sokszor hallottam magasztalni, s még nem láttam. Sokat vártam, de még többet találtam. Oh e bájos völgy, alig félórányira Miskolctól. A völgy elején fekszik a falu, s benne nagy Lajos király leányának, Máriának kastélya. Most már csak rom, természetesen. Négy tornya áll még, az is csak félig, csonkán. Ha lakhelyéről megitélhetjük lelkét, a királyi hölgy költői lélek volt, s azért – mindamellett, hogy… volt – tisztelet emlékének...”
A Turini béke ratifikálása
A Diósgyőri vár történelmének csúcspontja egy békekötés volt. Az 1381-ben véget ért velencei háború békekötésére Diósgyőrben került sor, ahol Nagy Lajos és a követek ratifikálták azt. Ezt turini békekötés néven ismerjük, amely aláírásra került Magyarország, a genovai köztársaság, a páduai fejedelem, az aquileiai pátriárkátus kötött, a velencei köztársaság ellenében.
Magát a békét Torinóban 1381 augusztusában tárgyalták és egyeztek meg a részletekben a felek, de az okmányokat szeptember 26-án Diósgyőrben hitelesítette uralkodónk.
Az 1340-es évektől kezdődően folyamatosan háborúban állt egymással a Magyar Királyság és Velence. Végül Nagy Lajos volt az, aki olyan vereséget mért az ellenségre, hogy az rendkívül előnytelen békét volt kénytelen kötni velünk.
„Lajos és magyar tanácsosai Olaszország és Európa sorsa fölött határoztak, mert nemcsak a megalázott Velencéről volt itt szó, hanem Nápolyról is, s általában ettől a kérdéstől függött akkor az egész keresztény világ nyugalma.”
Azért itt került sor a békekötésre, mert Nagy Lajos már beteg volt. A béke tartalma szerint Velence évi 7000 aranyat volt köteles fizetni a magyar királynak, továbbá minden ünnepnapon fel kellett vonnia a Szent Márk téren az Anjouk zászlaját.
Reiman Zoltán
