Miskolc
Látogatottsági rekordokat döntött a Diósgyőri vár
Mintegy huszonöt százalékkal többen látogattak el a Diósgyőri várba idén júniusban és júliusban, mint az elmúlt év hasonló időszakában - írja közleményében a vár értékesítési és kommunikációs vezetője.
Többfunkciós közösségi tér épülhet a hajdani tiszti kaszinó helyén
A létesítmény tervei a remények szerint jövőre készülhetnek el, a cserkészszövetség ezt követően pályázna a megvalósításhoz szükséges forrásra.
LMP: szükség van a közösségi közlekedés állami támogatására!
A településeknek közösen kell fellépniük annak érdekében, hogy az állam ne vonuljon ki a helyi közösségi közlekedés támogatásából – jelentette ki csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján az LMP parlamenti frakcióvezetője.
Ami még nem volt: gyermek pszichiátria lesz Miskolcon
Új pszichiátriai épülettel bővül a megyei központi kórház. A Csabai kapuban megvalósuló beruházás alapkövét csütörtökön rakták le.
Elkezdődtek a munkálatok a Kis-Hunyadon
A Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti, közel 180 méteres szakaszt csütörtökön lezárták az autósok elől.
Letiltották az engedély nélküli teraszépítést
Még kedden leállíttatta a Szinva felett megkezdett építkezést az önkormányzat.
Miskolcon is lesz légi szúnyoggyérítés
A levegőből is irtják majd a szúnyogokat augusztus 3-án és 4-én - közölte a városháza sajtóosztálya.
Szakaszos útlezárás a Kálvin János utcán
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. augusztus 1-jén, szombaton, reggel 7:00 órától 14:00 óráig a Kálvin János utcán gallyazási munkálatokat végez, emiatt az útat szakaszosan lezárják.
Egy dicső korszakra emlékeztek Ómassán
A diósgyőri vasgyártás immár 250 éves múltra nyúlik vissza.
Felújítás miatt lezárják a Kis-Hunyad egy szakaszát
A Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti, közel 180 méteres szakaszt csütörtökön, mindkét oldalról lezárják az autósok elől. Terelőútvonalat a Vologda utca felé biztosítanak. Másfelé közlekedik emiatt a 34-es busz is.
Rekordszintű albérletkínálat várja a felsőoktatásba felvett diákokat
Miskolcon 80 ezer forint az átlagos bérleti díj.
Terelt útvonalon jár csütörtöktől a 34-es busz
A terelésre a Kis-Hunyad utca egyik szakaszának felújítása miatt van szükség.
MVK: az utasok is véleményezhetik a menetrendi terveket
Társadalmi egyeztetésre bocsátja az MVK azokat a vonalhálózati és menetrendi terveket, melyeket a közlekedési munkacsoporttal együtt dolgoztak ki.
Meg kell erősíteni a Pereces-patak medrét
Rendezni kívánja a város a perecesi patakmedret: megerősíteni, szilárd burkolattal ellátni. A témával kapcsolatosan tartottak lakossági fórumot a városrészben a múlt héten.
Újra pattogott a labda a Lions megyei 3x3 kosárlabda bajnokságon
Több, mint 160-an versenyeztek az Egyetemi Körcsarnokban.
Az EMMI-től vár válaszokat a Diósgyőri Gimnázium új igazgatójának ügyében a Jobbik elnöke
Jakab Péter szerint egykori alma materét a gimnáziumhoz ezer szállal kötődő Sziszkosz Róbertnek kellene igazgatnia.
Titkok és szerelmek - erről szólt a szombat éjszaka a Diósgyőri várban
Gyertyafényes sétákon elevenevett meg szombat este Nagy Lajos király és Erzsébet házasságkötése, szeretete és egymás iránti hűsége. Egy legenda a saját korukban oly ritka igaz szerelemről.
