Ugrás a tartalomra

Miskolc

MSZP: rekordmértékű a szegénység
Miskolc
Az elmúlt hat évben soha nem volt annyi szegény, mint most, a fogyasztás pedig azért nem nő, mert az embereknek nincs elkölteni való pénze - mondta az MSZP elnökhelyettese csütörtökön.
Minap-indító (2024. 10. 31.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Kora délelőttig néhol kialakulhat kisebb eső.
Képgaléria
Öt éves sikertörténet a Miskolci Újrahasználati Központ
Miskolc
Százak keresik fel minden héten a MiReHu lakossági boltját, ahol szó szerint fillérekért lehet használt bútorokhoz, ruhákhoz, edényekhez, játékokhoz és sok egyébhez jutni a hét két napján.
Képgaléria
Nagy-Miskolc atyjára emlékeztek
Miskolc
Szentpáli István 1924. október 29-én, tehát éppen száz éve hunyt el, rá emlékeztek kedden koszorúzással és egy kötetlen eszmecserével.
Az elhunyt munkatársakra emlékeztek a központi kórházban
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindenszentek ünnepén és halottak napján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban mécsesgyújtással emlékeztek az elhunyt munkatársakra.
Terápiás kezelést kaptak a színházirodalom ismert karakterei
KultúraMiskolc
Megpróbálták kigyógyítani Rómeót a kötődési nehézségből, a Nyugat császára Michaeljét az alkoholizmusából, vagy éppen Lúdas Matyi krónikus lustaságát kezelték.
Nevet kapott a Miskolci Állatkert kéthónapos sivatagi hiúz kölyke
KörnyezetMiskolc
Attól, hogy vöröses, nem egy ál Karak, hanem egy cuki karakál kölyök, akinek már neve is van.
Így változik a menetrend a hosszú hétvégén
Miskolc
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a vonatok és a buszok közlekedési rendje - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
Képgaléria
Már Diósgyőrnél a nagytakarítási front
KörnyezetMiskolc
A Városgazda munkagépekkel és kéziszerszámokkal felvértezett alakulatai szerda reggel lépték át a történelmi Kilián-városrész határát, ahonnan azóta is a város nyugatabbi területei felé terjeszkednek.
Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
KörnyezetMiskolc
Jelenleg 54 kutyáról és 8 macskáról gondoskodnak, velük ismerkedhetnek a látogatók.
Rendbe tették a Szent József és a Törkölyösi temetőt 
Miskolc
A sírkertekből huszonöt köbméter illegálisan lerakott hulladékot szállítottak el, felszámolták a patkányfészket és a füvet is lenyírták.
A téli krízisidőszakra készülnek a hajléktalanokat ellátó szervezetek
Miskolc
Október vége enyhe időjárást hozott, de csípősek már a hajnalok és hamarosan jönnek a komolyabb fagyok is, az ellátószervezetek felkészültek.
Fontos lépések a DAM területének rendezése ügyében
MiskolcGazdaság
Rendkívüli ülésen tárgyalta ma Miskolc város közgyűlése többek közt az egykori Diósgyőri Acélművek (DAM) rendezésének ügyét.
Több mint harminc év után akasztotta szögre a kormányt
Miskolc
Cservenyák Csabának mindig az utasok szolgálata volt a legfontosabb.
Ők lettek a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak új vezetői
Miskolc
Új vezetőket neveztek ki a Miskolc Holding Zrt. egyes tagvállalatainál, most bemutatjuk őket.
Kulturális krémes TTH módra
KultúraMiskolc
Harsányi Attila újfenn rájött az ötpercre: karosszékben forgó dervisként szórta a szavakat, brutális amplitúdóval ágyazva meg a mondandónak.
Népszerű a négyévszakos, de a téligumi a tuti
MiskolcKörnyezet
Takarékosabb megoldásnak tűnhet, ha csak egy négyévszakos szettet koptatunk, de a szakemberek szerint a téli utakon mégis jobban tapad a téligumi.
Rendkívüli közgyűlésen döntöttek Miskolc legsürgetőbb ügyeiről
Miskolc
Kedd kora délután összeült a grémium, a közgyűlés halaszthatatlanná vált személyi változásokról és településképpel kapcsolatos kérdésekről döntött.
Őszi nagytakarítás – a nem önkormányzati temetők környezetét is rendbe teszik
Miskolc
Füvet nyírnak, elszállítják a hulladékot.
Gyönyörű az őszi erdő, de nagyobb a túrabaleset veszélye is
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Gondosóra különösen hasznos eszköz lehet, ha idősek indulnak el a Bükkbe.