Miskolc
Csaholás, nyakig ugrálás és őszinte tekintetek fogadták a vasárnapi kutyagolásra érkezőket
Évek óta a kutyáké a főszerep minden hónap második vasárnapján: ilyenkor mindenki kipróbálhatja magát gazdiként, hiszen kutyagolást szervez a MÁSA. Vasárnap is csaholástól volt hangos a menhely – így jelezték az alapítvány átmeneti lakói, ki az, aki ma még nem volt sétálni.
Mikulások az Avalonnál is!
Idén is megrendezték az Avalon-Nomád Jótékonysági Mikulás Futást.
Ég a remény gyertyája is advent második vasárnapján – Képgalériával!
A várakozás időszakában négy vasárnapon át gyújtunk meg egy-egy gyertyát a város óriás adventi koszorúján a Szent István téren. A négy gyertya a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezi.
Két megyei cégvezető is az Év Vállakozója
Rangos elismeréseket adott át Varga Mihály pénzügyminiszter és Tolnay Tibor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke Budapesten, a Vállalkozók napján a Müpában.
Viszlai 60 – „kellenek az építészeti tervpályázatok”
Egyfajta mérföldkőhöz ért Miskolc korábbi főépítésze, szakmai pályája: Viszlai József idén töltötte be hatvanadik életévét. Munkássága mérlegét megvonva kiállítás nyílt nemrégiben a Kós-házban. A szakembert a város képviseletében Ignácz Dávid jegyző is köszöntötte a héten, aki egy rendhagyó tárlatvezetésen is részt vehetett: maga Viszlai József vezette körbe a közel félszáz tablót bemutatva.
Titkos Mikulás járja Miskolcot!
A képek magukért beszélnek. Az egyiket például az adventi villamoson „kapta” valaki – a Miskolcon láttam csoport bejegyzései szerint.
Ők a legerősebb rendőrök
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság miskolci Kiképző Központjában mérték össze erejüket a borsodi rendőrök.
Stílszerűen piros-fehér: a DVTK-nál is járt a Mikulás
Hagyományteremtő szándékkal hívták életre négy esztendővel ezelőtt a DVTK Mikulás ünnepséget, amelyen az idei évben is a klub közel 800 utánpótlás sportolója vett részt.
Élőben közvetítjük a gyertyagyújtást! Nézze velünk!
Vasárnap délután 4 órától, a Szent István térről adunk élő közvetítést Facebook-oldalunkon és a Miskolc Televízióban. Nézze velünk a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium műsorát és a gyertyagyújtást!
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Bejgli nélkül is lehet élni, de minek…
Nincs karácsony Kevin, halászlé, csillagszóró és a nagyi bejglije nélkül. A márványosan csillogó tradicionális diós, vagy mákos tekercs évről évre az ünnepi asztal díszét és a menüsor elengedhetetlen részét képezi. Honnan „ered” a bejgli? Hogyan legyen márványos a teteje? Milyen legyen a töltelék és a tészta aránya?
Nyári gumival téli hóban
Hóval köszöntött be a december, de úgy tűnik, ez néhány autóst nem riasztott vissza attól, hogy nyári gumival induljon útnak. Pedig ilyenkor, a csúszós utakon nem csak saját testi épségünk a tét.
A hóval beköszöntött az igazi krízisidőszak
Elkezdődött a téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban, amely november 1-jétől április 30-áig tart. A tél, az éjszakai fagyok, az első hó beköszöntével egyre több otthontalan veszi igénybe a hajléktalanszállók szolgáltatásait. Miskolcon három szervezet négy utcai gondozó szolgálata járja a várost, hogy a fedél nélkülieknek segítséget nyújtson, és rábírja őket arra, hogy az éjszakát ne a szabad ég alatt töltsék.
A DVTK bravúros idegenbeli győzelme
A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra nyert a Dukla Michalovce vendégeként a szlovák jégkorongliga pénteki játéknapján.
Adományfa – összefogás, szeretet és más vélemények
Adományfát állított fel Miskolc önkormányzata, ami amellett, hogy újszerű karácsonyi szimbólum, vízkereszt után - tűzifaként - rászoruló családokhoz kerül majd. A kezdeményezés a legnagyobb közösségi oldalon azonban kapott hideget, meleget egyaránt. Volt, aki az ünnep megcsúfolását látta benne, míg mások a rászorulókat féltették, megint mások az összefogás újszerű jelképének tartották. Mi is megkérdeztünk néhány arra járót, mit szól az új fához…
Véget ért a határon átnyúló kisvasútfejlesztési program
A Dorottya utcai végállomás utasfogadó tereinek felújítása, különböző látványelemekkel való kiegészítése, valamint egy historizáló megjelenésű, új személykocsi építése a végéhez közeledik. Az élménytér és az új peron teljes hosszban új térvilágítást is kapott.
Az MVK-ról a parlamentben
A miskolci helyi közlekedés finanszírozása kapcsán szólalt fel a parlamentben Varga László szocialista országgyűlési képviselő. Véleménye szerint a főváros és több megyeszékhely, így Miskolc is rosszul jöhet ki egy, a kormány által tervezett jogszabálymódosításból.
Jövőre „örökbe is fogadható” az adományfa
Mától teljes pompájában áll Miskolc különleges karácsonyfája, az adományfa. Az ünnepi időszakban a Városház tér dísze, majd vízkereszt után tűzifaként szolgálja a rászorulók segítését.
Ádám almái bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban
A börtönből frissen szabadult Ádámot tizenkét hét közmunkára ítélik. A mindig derűs pap, Iván közösségébe kerül, különös alakok közé. Iván szerint nincsenek gonosz emberek, a világ csak akkor gonosz, ha a gonoszt keresik benne. Iván arra kéri Ádámot, tűzzön ki maga elé egy célt. Ádám a kert büszkeségét, az almafát veszi célba, a gyümölcséből almatortát akar sütni. Ádáz küzdelem veszi kezdetét, mert a Sátán sem tétlenkedik... Anders Thomas Jensen azonos című dán-német filmjének színpadi adaptációját a Játékszínben láthatja december 6-án a miskolci közönség.
Még találkozhatunk a Mikulással az Adventi Villamoson
Aki ma lemaradt a Mikulással való találkozásról, az pótolhatja még vasárnap. A Tiszai pályaudvarról a hét utolsó napján délelőtt 8:25-kor és 11:55-kor induló Adventi Villamos utasa ugyanis a Mikulás is lesz.