Ugrás a tartalomra

Miskolc

Online konzultáció: újabb családbarát intézkedés Miskolcon
Miskolc
Veres Pál polgármester 21 indítvánnyal kapcsolatban kérte ki a grémium véleményét, köztük volt a kisgyermekesek bérletének bevezetése is.
Segítség és adakozás 400 kilométerről
Miskolc
Egy Sopron melletti településen él. Az országnak abban a szegletében, ahol csak elvétve találni mélyszegénységben élő családokat. Aki csak teheti, a határon túli településekre jár dolgozni, oda, ahol a jól elvégzett munkát megfizetik. Árki László akkor kel, amikor mások éppen nyugovóra térnek.
A vidéki bérek felzárkóztatásáért indít petíciót a Jobbik
MiskolcGazdaságBelföld
Ezt a párt országgyűlési képviselője, Jakab Péter jelentette be csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Ünnepi nyitvatartás a könyvtárban
MiskolcKultúra
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében és valamennyi fiókkönyvtárában a veszélyhelyzet idején továbbra sincsenek rendezvények és szünetelnek a személyesen igénybe vehető szolgáltatások is - közölte az intézmény.
Megjelent a rendelet: tilos lesz szilveszterkor tűzijátékozni
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A szabályszegőket akár 150 ezer forintra is büntethetik.
MVK: márciustól jön a kisgyermekes bérlet
Miskolc
Az új bérlettípus annyiba fog kerülni, mint a mindenkori tanuló és nyugdíjas kombinált bérlet.
Tartós élelmiszerekkel segíti a rászorulókat a Miskolc Csoport
Miskolc
Rászoruló családok karácsonyát igyekszik szebbé tenni a Miskolc Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével.
Újabb összehangolt rendészeti akció - fókuszban a megelőzés
Miskolc
A MIŐR által december elején bejelentett és megkezdett ellenőrzés-sorozat hatékonyságát máris mutatja, hogy a miskolci rendészek szerdai, nagyobb létszámú jelenléte az Újgyőri főtéren lényegesen kevesebb intézkedéssel járt - a legutóbbi akcióhoz képest. Ezúttal főleg a maszkhasználatra kellett felhívni a járókelők figyelmét.
Pályázati úton 118 darab ingatlan talált gazdára 2020-ban
Miskolc
A Covid-19 járvány okozta nehéz körülmények ellenére, novemberben már negyedik alkalommal került sor önkormányzati bérlakáspályázat kiírására. Tavasztól az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság - a Miskolc Holding informatikusaival közösen - egy elektronikus rendszer létrehozásával kínált megoldást a miskolciaknak arra, hogy a jelentkezők a veszélyhelyzet keretei között személyes ügyintézés nélkül is egyszerűen és gyorsan be tudják nyújtani pályázatukat.
Karácsonyfa körkép: kicsit drágább, kicsit kevesebb, de még így is van miből válogatni
MiskolcGazdaság
Az őstermelők többsége szerint a járvány miatt idén érezhetően kisebb a forgalom, és, bár darabra sokan kevesebb fát rendeltek be, kínálat azért bőven van.
Képgaléria
Miskolci diákok díszítették fel a Szent István téri karácsonyfát
Miskolc
A program célja az volt, hogy a fiatalok a mostani nehéz helyzetben is együtt élhessék meg az előttünk álló ünnepet.
Védőfelszerelésekkel segítik a MESZEGYI-t
Miskolc
Több mint harminc védőruhát adományozott a Demokratikus Koalíció a MESZEGYI-nek, a védőfelszereléseket a bentlakásos idősotthonokban dolgozók kapják meg.
Bővül azok köre, akik ingyenesen használhatják a közösségi közlekedést
EgészségMiskolc
Az intézkedést egy, a járvány miatt meghozott kormányrendelet értelmében vezetik be a miskolci buszokon és villamosokon is.
Avas Szálló – akár már januárban lezárulhat az adásvétel
MiskolcOktatás
Az az érdekünk, hogy a felújítás minél hamarabb befejeződjön, de arra kell készülni, hogy a munkák az ilyenkor szokásos módon két-három évig biztosan eltartanak majd. Főként azért, mert a műemlékvédelmi előírásokat az építkezés során szigorúan be fogjuk tartani – nyilatkozta lapunknak az új tulajdonos Mathias Corvinus Collegium Alapítvány médiamenedzsere.
Stagnál a betegek száma Miskolcon
EgészségMiskolc
A helyi operatív törzs adatai azt mutatják, hogy a járvány terjedése továbbra is lassulni látszik. Arra azonban felhívják a figyelmet, hogy ez nem azt jelenti, a megye más területén ne nőhetne az esetszám.
Zsombit segítő plüssök lepték el az országot és Miskolcot
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás. Egy újabb akció indult az SMA-val küzdő kazincbarcikai kisfiú támogatására: Zalaegerszegtől Biatorbágyon át egészen Miskolcig mindenhol felbukkannak plüssfigurák, rajtuk egy levéllel, amelyben arra bíztatják megtalálójukat, hogy adakozzanak Zsombi gyógyulásáért.
"Egyszer ennek is vége, a sors fordul" - Könnyfakasztó karácsonyi dalt írt Dés László és Geszti Péter
MiskolcSzabadidő
A szerzőpáros dala a napokban jelent meg, a hozzá tartozó klipet pedig – bár csak múlt hétvége óta elérhető a Youtube-on – máris több mint százötvenezren látták.
Teherautóval ütközött
BalesetMiskolc
Könnyű sérüléseket szenvedett az a nő, aki kocsijával kedd délután összeütközött egy teherautóval a Soltész Nagy Kálmán és a Szilágyi Dezső utca kereszteződésében.
Karácsonyfa gumiabroncsokból
SzabadidőMiskolc
Minden bizonnyal az idei év legötletesebb karácsonyfáját alkották meg és díszítették fel a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. autóbuszjavító üzemének dolgozói.