Ugrás a tartalomra

Miskolc

Közlekedésbiztonsági előadást tartottak a gyerekeknek Szirmán
Miskolc
Az Y-híd átépítése miatti forgalomváltozás volt az előadás apropója.
Fáklyáznak a Vargahegyen
Miskolc
Karbantartási munkálatok miatt fáklyáznak a hét elején a Vargahegyen lévő gázátadóállomáson.
Új csontozó tanműhelyt alakítottak ki a Debreczeni Márton Szakképző Iskolában
Miskolc
A fejlesztés a hentes szakon tanuló diákoknak nyújt segítséget, hiszen korábban külső helyszíneken, például cégeknél kellett gyakorolniuk. A műhely elindulásához már csak egy speciális üzemi légkondicionáló berendezést kell beszerelni. Ehhez az intézmény 5 millió forint támogatást kapott az Agrárminisztériumtól. Ezen kívül hazai és európai uniós forrásból felújították a vizes blokkokat, a tornatermi öltözőket, a tanári szobákat és új eszközöket is beszereztek.
Fuss Magyarország legtisztább hegyéért, a Bükkért a Bükkben!
SportMiskolc
Már csak két napig lehet jelentkezni arra a futóversenyre, amit a Bükk megtisztulásáért tartanak. Serbán Zsolt, a Bükk tisztasági nagykövete várja a jelentkezőket az október 10-ei eseményre.
Képgaléria
Az ország legnagyobb pálinkaversenyének ad otthont Miskolc
Miskolc
Rekordszámú, több mint 400 tételt neveztek a háromnapos megmérettetésére. A programot a pálinkakedvelő közönség számára is megnyitották: a város éttermeiben kóstolókurzusokat tartanak.
Hamarosan épülhet az átkötőút
Miskolc
A hivatal jelenleg a beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárást készíti elő.
Egész napos frakcióülést tartott a Velünk a Város
Miskolc
A megbeszélésen a járványhelyzet miatt szükséges eddigi intékedésekről, második hullámmal kapcsolatos javaslatokról és a Creative Region aktualitásairól is szó esett.
Okkal emelkednek az önkormányzati albérletárak
Miskolc
Az emelésből befolyt összeg egy részét a lakásállomány műszaki állapotára költik, de így is olcsóbb lesz a bérlés más nagyvárosokhoz képest.
Képgaléria
„Olyan égi háború lesz, mely ezerszerte rombolóbb minden emberi pusztításnál”
Miskolc
Az 1878-as miskolci árvíz közvetlen előidézője egy hatalmas felhőszakadás volt, melynek hatására a Szinva és a Pece néhány óra leforgása alatt 4-5 métert áradt. A hegyekből lezúduló, hatalmas mennyiségű vizet és annak hordalékát nem tudták elvezetni a medrek, így az áradás hamar elérte azokat a területeket is, amelyekre korábban nem volt példa. A polgárok többségét álmában érte a veszedelem, sokaknak így esélyük sem volt a menekülésre.
Negyvenéves az örökifjú miskolci metálénekes
Miskolc
Horváth Csaba neve fogalom a miskolci zenei körökben, valamint azok számára, akik a 2000-es években jártak az egyetemre, és részt vettek a közösségi életben. Számos helyi rock- és metálegyüttesben énekelt, hangszíne és karaktere összetéveszthetetlen: több induló, bulihimnusz és rengeteg zúzós nóta fűződik szorosan a nevéhez. Nemrégiben tartotta negyvenedik születésnapját, aminek alkalmából különleges koncertet adtak jelenlegi zenekarával, a Jockey Jokersszel (JJ).
Miskolc ad otthont az ország legnagyobb pálinkaversenyének
Miskolc
A rangos megmérettetésre rekord mennyiségű pálinkát neveztek idén a pálinkafőzdék.
Nem fogadták el a rendészeti beszámolót
Miskolc
Egyebek mellett tárgyalták az éghajlati vészhelyzet és a Bursa Hungarica ügyét is a közgyűlés szeptembri ülésén.
Galéria és kávézó lesz a Képcsarnokból
Miskolc
A minőségi kultúrára hangolt, finom ízekre, kiváló kávékra vágyó középkorosztályt célozzák meg az októberben megnyitó új belvárosi kávézó tulajdonosai.
Online követték, hogyan készülnek a fogások
Miskolc
A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Nap fogyatékkal élő résztvevői rövid ideig átélhetik, milyen kihívások várnak egy hétköznapi munkavállalóra.
Kivonultak!
Miskolc
Kétszer is magára hagyták a Velünk a Város politikusait a közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakció tagjai.
Közel háromszáz tesztet végeztek, a színházat fertőtlenítik
Miskolc
Pozitív eredményt hozott a koronavírusteszt a Miskolci Nemzeti Színház egyik művészénél. Az intézmény munkatársait, színészeit, közel háromszáz embert teszteltek, a helyiségeket pedig fertőtlenítik. Péntek délutánra eldőlt: október 5-éig minden előadást elhalasztanak.
Biztonságos Komlóstetőért
Miskolc
A bűnmegelőzésre fókuszál a miskolci Ifjúságért Alapítvány most induló kampánya, hogy a teljes megyeszékhelyen, de elsősorban Komlóstetőn, Bükkszentlászlón és a Vasgyárban erősítse a közbiztonságot.
Kiállnak a színművészeti mellett
Miskolc
Az erről szóló nyilatkozatot a helyi képviselők többsége ellátta a kézjegyével.
Vasárnap indítja a fűtést a MIHŐ
Miskolc
A fűtési idény a jogszabályoknak megfelelően egyébként szeptember 15-től május 15-ig tart.