Ugrás a tartalomra

Miskolc

A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Rendőrségi akció miatt forgalomkorlátozás lesz Miskolcon
Miskolc
A tapolcai elágazás térségét érinti az esemény.
Szatmári Csaba Fotó: DVTK
Különböző tétek: bajnoki arany és kiesés-elkerülés
MiskolcSport
A DVTK a bajnokcsapat vendége lesz. Az FTC otthonában játszik bajnokit a DVTK.
Parkoló és komfortpont Lillafüreden
MiskolcSzabadidő
A kedvelt turisztikai övezetben jelentett be fejlesztést Hollósy András alpolgármester.
Jól képzett, motivált fiatalokkal dolgozik együtt az új Bosch-igazgató Miskolcon
MiskolcGazdaság
Miskolcot ma már nem csupán hagyományos iparvárosként tartják számon, hanem egyre inkább olyan helyszínként, ahol a magas hozzáadott értékű gyártás, a mérnöki szaktudás és a korszerű technológiák új távlatokat nyitnak.
napindito avas virágzás
Itt a lehűlés, napos, gomolyfelhős idő várható pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
A Vologda és a Szentpáli utca is érintett ma a nagy volumenű kátyúmentesítésben
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról péntek reggel.
A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Megújul a Szeder utca, Miskolc újraaszfaltozási programjának keretében
Miskolc
Komlóstetőre érkezett Miskolc útfelújítási programja, amelynek keretében több mint 1300 méteren, teljes egészében megújul a Szeder utca.
VERS-VILLA-MOS(t) pénteken a Magyar költészet napja alkalmából
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Városmarketing Gyémánt díjjal elismert miskolci kezdeményezés a magyar költészet napja alkalmából idén ismét útjára indítja a Versvillamost, hogy rendhagyó performanszokkal és megzenésített versekkel hozza közelebb a kultúrát az utazókhoz.
Dániában kikaptak Svájctól
MiskolcSport
Megkezdődött az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Hollósy András: rendnek kell lennie Miskolcon
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Hollósy András, akire a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 2-es választókerületben élők voksolhatnak.
Képgaléria
Buborékok - keserű komédia a Nagyszínházban
Buborékok Miskolcon: az illúzió fogságában
MiskolcKultúra
Csiky Gergely Buborékok című vígjátéka humorral, mégis fájdalmasan ismerős módon tárja elénk a látszat és a valóság közti szakadékot.
Megnézheti a 90-es évek diszkóját
MiskolcKultúraSzabadidő
Sokan nosztalgiázni járnak a Lillafüreden található helyhez, ahova havonta egyszer indítanak urbex túrát. Hegedűsné Szigetvári Eszterrel beszélgettünk a miértekről.
Csöbör Katalin: foglalkoztatási bővülés, adókedvezmények, otthonteremtési támogatások, családtámogatási intézkedések és a további tervek
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Csöbör Katalin, akire a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Húsz egyesület küld versenyzőt
SportMiskolc
Miskolcon rendezik a shito magyar bajnokságának második fordulóját a hétvégén.