Ugrás a tartalomra

Miskolc

Hornung Ágnes: a családok védelme közös, nemzeti ügy
MiskolcEgészségBelföld
A családok védelme közös, nemzeti ügy, amely a társadalom egészét áthatja - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a  Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványok ünnepélyes átadásán, közölte a Magyar Távirati Iroda.
Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról
MiskolcGazdaságBelföld
Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról, amelyet a közszolgálati szakszervezetek kezdeményeztek - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.
Aki összeköti a két Füredet
KultúraMiskolc
A költészet napján a Palotaszállóban hirdették ki az Év ódaköltője pályázat győzteseit. A díjátadón tíz szerzőt emeltek ki, az esemény azonban több művész közös munkájáról szólt. Megtudtuk, hogy Bruce Lee híres egy hüvelykes ütése hogyan kapcsolódik az irodalomhoz, és azt is, miért hunyja le szemeit, mint a ház, a vízesés melletti József Attila szobor. Az is kiderült, hogy már két dolog is összeköti Lillafüredet Balatonfüreddel.
Csodáról csodára járva
KultúraSzabadidőBelföldMiskolcVilág
Miskolcon is elstartolt a 10. Színházi Olimpia. A tánc-, báb- és utcaszínházi előadások mellett számtalan kísérőrendezvény várja a feledhetetlen élményekre vágyó nézőket. A világ színházi életének meghatározó alkotóit és előadásait felvonultató rendezvénysorozat miskolci nyitóeseményén április 17-én este, országos turnéjuk első helyszíneként, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak a „Bennem a létra” című előadását láthatták az érdeklődők, Bartal Kiss Rita Blattner-díjas bábművész rendezésében.
Minap-indító (2023.04.18.) - Időjárás, Levegőminőség, Horoszkóp
Miskolc
Többnyire felhős idő várható, időnkénti napsütéssel. Néhol záporokra is kell számítani.
Az aktív időskort szolgáló központot adtak át a Vármegyeházán
MiskolcKultúraSzabadidőEgészségOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A régióban egyedülálló Aktív Időskor Központ egy Miskolc belvárosában található közösségi tér, amely változatos, térítésmentesen igénybe vehető programokkal és szolgáltatásokkal várja a megye szépkorú lakosságát.
Megkezdődött a kátyúzás, javítják az úthibákat a város útjain
Miskolc
A sürgős kátyúzási munkákat többféle technológiával, egész évben végzi a Városgazda, nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el.
Lemorzsolódott a hetes listáról a Papszer kiállító épület
MiskolcKultúra
A címtől azt remélték hogy az ráirányítja az emberek és a szakma figyelmét a várostörténetileg kiemelten fontos épületre.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Egy percben a nap legfontosabb eseményeiről.
Fáradhatatlanul a kilencvenig, és azon is túl
Miskolc
Az önkormányzat nevében Veres Pál polgármester köszöntötte születésnapja alkalmából Daruka Mihálynét. A kilencven esztendős Irénke néni több mint hat évtizede Miskolc polgára.
A matematika ünnepe Miskolcon
OktatásMiskolc
Miskolcra érkezik a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny április 19-én, amit idén 29. alkalommal rendeznek meg.
Újabb csoda a malomban
KultúraSzabadidőMiskolc
A 10. Színházi Olimpia - Bábművészeti Világtalálkozó 2023 keretein belül Miskolcra érkezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős báb mesterszakos növendékeinek előadása Bennem a létra címmel. 
Befejeződött a Művészeti Iskola energetikai korszerűsítése
Miskolc
A beruházás bruttó 222,05 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg.
Hajrá magyar rock!
KultúraSzabadidőMiskolc
Magyar rockzenei tematikus vetítéssorozatot és közönségtalálkozót tartanak Miskolcon.
Lezárják a Vörösmarty Mihály utca egy szakaszát
Miskolc
A Vörösmarty Mihály utcai Alkotópark átadása miatt zárják le ideiglenesen a területen fekvő közutat.
Három óvodát korszerűsítettek
MiskolcOktatás
Lezárult a MIÓVI Stadion Sport Tagóvodájának energetikai korszerűsítésére irányuló projekt. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül, bruttó 94,02 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg.
Van másik - gondolta a férfi, és tovább késelte testvéreit
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki családi rendezvényen ittas állapotban összeszólalkozott testvéreivel. Egyiküket hasba szúrta, de a szúrás közben a kés pengéje eltört, ezért egy újabb kést vett magához, és másik testvérét azzal nyaktájékon, felső testén és karjain, többször megszúrta. 
MiNap-indító(2023.04.017.) - Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Az időjárás-jelentés és a horoszkóp is egyetért valamiben a mai nap kapcsán: gyűlnek a felhők a fejünk fölött.
Elhunyt Kordos Lászlóné
Miskolc
Életének 101. évében, április 15-én elhunyt Kordos Lászlóné Nagy Magdolna nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató, a Nevelők Háza vezetője, Miskolc és környéke kulturális életének fáradhatatlan, jelentős és szeretett alakja - tájékoztatta lapunkat a család vasárnap délután.
Szeszélyes április - folytatódik a változékony idő
SzabadidőMiskolcBelföld
A következő héten is változékony idő várható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. A hét elején még többfelé várható zápor, zivatar, aztán kevesebb lesz a csapadék és több a napsütés.