Miskolc
Kisfilmes pályázatot hirdet diákoknak a CineFest
Idén szeptember 1. és 9. között várja a filmek szerelmeseit Miskolcra a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az elkövetkező hetekben folyamatosan újabb részletek derülnek ki a programról. A fesztiválra készülve a CineFest az NMHH-val közösen kisfilmes pályázatot hirdet a középiskolás és egyetemista filmrajongóknak.
Minap-indító (2023. július 31.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
A fátyol- és gomolyfelhők mellett napos idő várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, így ott fordulhat elő nagyobb számban zápor, zivatar.
Újabb komoly fogással védték Miskolc rendjét
Öt gyanúsan viselkedő fiatalt igazoltattak a közterület-felügyelők. Jelentős mennyiségű kábítószert, gramm mérleget és boxereket találtak náluk.
Vitéz László az állatkertben
Eddig bábokat legfeljebb a terráriumokban lehetett látni a Miskolci Állatkertben. Júniustól azonban minden vasárnap bábszínházi előadásokkal várja látogatóit az intézmény.
Érthetetlenül magas gázszámlát kaphattak az átalánydíjasok
Augusztus 1-jén indul az új lakossági rezsiév, de még nem tudni, hogyan is fogják számolni a gáz és az áram árát. Közben országszerte érthetetlenül magas gázszámlákat kaptak átalánydíjas fogyasztók.
Éjszakába nyúlóan lehetett strandozni a Barlangfürdőben
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére immár 14. alkalommal rendezték meg a Strandok éjszakáját.
Hatalmas csatában vesztettek a Turin Egyetem ellen a miskolci kosarasok
A Miskolci Egyetem csapatának következő mérkőzése vasárnap lesz az Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságában.
Öt vízsugárral oltottak el egy lakástüzet Mezőcsáton
Egy 330 négyzetméteres üzlethelyiség fatetős szerkezete kapott lángra.
Termelői és kézműves vásárral egybekötött Zöld családi napot tartottak szombaton
Két helyszín is zsongott a különféle színes programoktól.
Vereséggel indította az OTP Bank Liga új kiírását a DVTK
A Puskás elleni szezonnyitón egyetlen gól volt a különbség.
Debrecené a lottó ötös, Miskolcnak nem osztottak lapot
Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen – jelentette be Papp László debreceni polgármester.
MiNap-indító(2023.07.30.) - Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Némi felhő, sok napsütés: ilyen lesz a vasárnapunk.
DK: vízdíjemelés helyett több pénzt kell adni a vízszolgáltatás fenntartására
A vízdíj emelése helyett több pénzt kell adni a közműcégeknek a vízszolgáltatás fenntartására, mert az orbáni infláció miatt a magyar családok már nem viselnek el egy újabb rezsiemelést - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) energia- és rezsiügyi árnyékminisztere szombati online sajtótájékoztatóján.
Az utasokért, nem az utasok ellen szabályozta a mopedek szállítását az MVK
Nem kizárni akarják a mozgáskorlátozott utasokat a tömegközlekedésből. A biztonságos utazás miatt hozták meg a döntést.
Ha Miskolcra jössz, több napra tervezz!
Aki azt mondja, hogy a Diósgyőri váron, az Avasi kilátón és az Ellipsumon kívül nincs ma Miskolcon látnivaló, az vagy nem ismeri a várost, vagy nem szereti.
MiNap-indító(2023.07.29.) - Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Fátyolfelhők úszhatnak a nap elé, de meleg azért valószínűleg lesz.
Egy perc Miskolc - furcsa ügy, autó helyett gyalog, strandok éjszakája
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.
Építési munkák miatt zárták le egy időre a Görömböly–Tapolca közötti utat
Az átmenő forgalmat érintő útlezárás előreláthatólag július 31. és november 30. között lesz érvényben.
Kétszáz éves a Szent Anna templom
A két évszázad történéseit korábban előadássorozaton elevenítették fel, most vasárnap pedig a Szent Anna búcsún emlékeznek a templom 1823. augusztus 3-án történt felszentelésére.
Továbbra is igényelhető a tízezer forintos iskolakezdési támogatás
Ezzel Veres Pál polgármester Nagy-Miskolc programjának egy újabb kiemelt fontosságú vállalása teljesül.