Miskolc
Miskolci sportolóknak állított emlékfalat az önkormányzat
Miskolci olimpikonok és paralimpikonok előtt tiszteleg Miskolc önkormányzata azzal az emlékfallal, amelyet pénteken avattak fel a Miskolc Városi Sportcsarnok oldalán.
DK: átverte a kormány az átalánydíjasokat
A sokszorosukra ugrott összegű gázszámlák megmutatják, hogy a kormány átverte az embereket, amikor "rezsicsökkentésnek nevezi a rezsiemelést" - mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese pénteken online sajtótájékoztatón.
Folytatódik az Avas II. ütemében a távfűtési körvezeték építése
Forgalomkorlátozás lép életbe július 24-től (hétfőtől) távfűtési körvezeték építése miatt a Szentgyörgy utcán. A tervek szerint az érintett szakaszon az út teljes helyreállítása a szeptemberi iskolakezdés előtt befejeződik.
Megédesíti a nyarunkat a dinnye
Megkezdődött a szezon, és bár kezdtünk leszokni róla, de a nyár egyik kötelező "kelléke" továbbra is a dinnye. Jó hír, hogy bőségesnek ígérkezik az idei termés, és úgy tűnik, a minőséggel sincs gond - az árak miatt azonban kitört a dinnyeháború az áruházláncok és a termelők között.
Eloltották a lángokat a Miskolci Hulladékválogatóban
Hulladék égett egy miskolci csarnokban - tájékoztatta lapunkat a vármegyei katasztrófavédelem csütörtök kora este.
Minap-indító (2023. július 21.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Záporok, zivatarok frissíthetik fel a levegőt.
Lángok csaptak fel a Miskolci Hulladékválogatóban
Hulladék ég egy miskolci csarnokban - tájékoztatta lapunkat a vármegyei katasztrófavédelem csütörtök kora este.
Egy perc Miskolc - később indult a szezon, érik a magyar dinnye, Miskolc jó házigazda volt
A legfontosabb miskolci hírek egy percben.
Kortárs gyűjtemény a Miskolci Galériában
Tárlatvezetésre invitálták az érdeklődőket a Miskolci Galériába szerda délután. Kacsuk Péter informatikus professzor és műgyűjtő mutatta be kortárs gyűjteményét. Ettől vált izgalmassá és egyedivé a tárlat, amely július végéig tekinthető meg.
1 perc ME: Földön, vízen, sportban – Felkészültek - Jubileumi gépészoklevelek
A Miskolci Egyetem legfrissebb hírei.
Múzeumlátogatási lehetőséget kínál az MVK augusztustól
A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 1-jétől november 14-éig minden kedden látogatható az MVK közlekedéstörténeti múzeuma előzetes regisztráció alapján - tájékoztatta lapunkat a társaság.
Hangszórótolvajokat keres a miskolci rendőrség
Az ismeretlen tettesek azonosításához az állampolgárok segítségét kérik.
Idén is kiválasztják Miskolc Polgármesterének Borát
Ismét neves borászati szakemberek: borbírák és sommelierek választhatják ki a Bükki borvidék borászainak kínálatából Miskolc Polgármesterének Borát – tájékoztatott közleményében a miskolci városháza sajtóosztálya.
Pályázatot hirdet a Barabits-sétány pavilonjaira a Miskolc Holding
Helyi és kézműves termékeket árusító üzletet, valamint street food jellegű ételeket, illetve fagylaltot, süteményt, kávét és üdítőt kínáló egységeket lehet kialakítani az új pavilonokban.
Hamar megkedveltük az e-rollereket
Csaknem egy hónapja indult nálunk a szolgáltatás, és már több mint húszezerszer utaztak a közösségi elektromos rollereken Miskolcon.
Tóth Árpád versével figyelmeztet az égetés veszélyeire a HungAiry
A Láng című verset a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Osváth Tibor tolmácsolásában hallhatjuk.
Többször is, lesből támadt a miskolci szatír, betegségére fogta a támadásokat
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű férfival szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Minap-indító (2023. július 20.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Tovább mérséklődik a meleg.
Éremcsaták: a teremben nottinghami, a vízben magyar „söprés”
A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának július 19-i, szerdai, utolsó versenynapja az érem-csatákról szólt. A tollaslabdázóknál az egyéni és páros finálék elsöprő nottinghami-sikert hoztak. A vízilabdások két utolsó derbijén négy magyar résztvevő közül a bronzot a Debreceni Egyetem csapata, az aranyat a Budapesti Gazdasági Egyetem együttese harcolta ki.
Nagy István: öt ország együtt lép fel az ukrán gabona ügyében
Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szerdán Varsóban.