Miskolc

Megbírságolják az érvénytelen népszavazásra buzdító civil szervezeteket
Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson.

Nem tudott fordítani Varga László, Kiss János győzött a megye 2-esben
A szavazatok száz százalékos feldolgozottságát követően teljes bizonyossággal kijelenthető: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1-es választókerületében Csöbör Katalin, a 2-esben pedig Kiss János lesz az országgyűlési képviselő a következő négy esztendőben.

Nem csupán vetítettek a magyar-cigány együttélésről
A Nemzetközi Roma Nap alkalmából öt kulturális antropológus beszélgetett azon filmvetítést követően, melyet a Művészetek Házában tartottak csütörtök este.

Harmincöten mondtak hetven verset
Költészet napi szavalóversenyt tartottak a Művészetek Házában: három korcsoport nevezői álltak színpadra.

Újjáépítenék a baloldalt
Hogyan tovább? – beszélgessünk a közös hazánkról! címmel hirdetett péntekre utcai találkozót Ujhelyi István és Varga László Miskolcon. A politikusok az állampolgárokkal együtt akarták kibeszélni a választási eredményeket és a folytatás lehetőségeit.

Hétfőn elkezdődik a fűnyírás a városban
Az idei fűnyírási szezon – a tavaszi időjárásnak köszönhetően – a tavalyihoz képest két héttel korábban elkezdődik. A Városgazda már április 11-én, hétfőn megkezdi a zöldterületek gondozását – tájékoztatta a cég a szerkesztőségünket.

Játékkal csillapították a menekült gyerekek mozgásvágyát
Ugrálóvár, pingpong, színező sarok, tollas, nagyméretű építőjátékok, torinó kapu, számtalan labda és sok egyéb mozgásfejlesztő sporteszköz: a Miskolci Egyetem bevetette az arzenálját, hogy megfelelő módon le tudják kötni az Ukrajnából hozzánk menekülő gyerekek mozgásvágyát.

A nyuszi volt a húsvéti ovibuli sztárja
Közeledik a húsvét, ezzel együtt pedig a tematikus programok is. Pénteken a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban tartottak húsvétvárót a környék ovisainak és általános iskolásainak. A játékos-oktató program legnépszerűbb eleme valamiért a nyuszisimogató lett.

A tavaszi szünetben ismét közlekedik a Zoo-járat
A tavaszi szünet minden napján, április 14. és 19. között az MVK igény szerint közlekedteti a ZOO-járatot, mely előzetes telefonos bejelentkezés alapján, illetve személyesen, Felső-Majláth végállomáson indulás előtt kérhető.

Üzembe helyezték az elektromos töltőállomást a Patak utcai mélygarázsban
A környezetvédelem fontossága érdekében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött az MVM Mobiliti Kft.-vel, melynek keretein belül elektromos járművek töltésére szolgáló infrastruktúra kapott helyet a Patak utcai mélygarázsban.

Parádés programmal zárul a Szimfonikusok bérlete
Kokas Katalin, Kokas Dóra, Krajnyák Dalma és Antal Mátyás neve fémjelzi a Miskolci Szimfonikus Zenekar Szimfonikus bérletének zárókoncertjét.

„A tanulási folyamatnak vannak állomásai, amik nem feltétlenül kerülnek be az önéletrajzba"
Merre tovább, ellenzék? Hová tűntek a Jobbik szavazói? Elfordulhat végleg a magyar társadalom a Nyugattól? Hogyan gondolkodik az oroszbarátságról egy magát konzervatívnak és nyugatosnak tartó politikai elemző? Fontos kérdések kerültek elő három nappal a választás után egy kerekasztal-beszélgetésen, amit a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Alkalmazott Társadalomtudományi Intézete rendezett meg.

Elhunyt Pataki János
Pataki János élete három városhoz kötődött. Szegeden született, Tiszaújvárosban eresztett gyökeret, itt teljesedett ki művészete, majd élete utolsó évtizedeiben miskolcivá lett.

Kunhalmi szerint az ellenzék rossz választ adott a háborúra
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában vallott az ellenzéki összefogás kudarcáról, valamint személyes politikai jövőjéről Kunhalmi Ágnes.

Miskolci Ötletmaraton: újabb lehetőség a miskolciaknak a részvételre
Május 6. és 8. között szervezik meg a rendezvényt, ami a tech világból eredő formulát használ. Az állampolgárok előzetesen ötleteket küldhetnek be, ezeket 48 óra alatt csapatok dolgozzák ki az ötletmaratonon, majd zsűri előtt versenyezhetnek a tervek. Közben pedig koncertek és közösségi programok várják a résztvevőket.

Megint nyílt nap lesz az állategészségügyi telepen
A népszerű programot hetedik éve szervezik meg.

Hűvösebb, szelesebb idő érkezik a hétvégére
Szombaton többfelé, több hullámban várható eső, vasárnap már csak elszórtan fordulhat elő kisebb zápor, ezeket viszont jégdara is kísérheti.

Hogy húsz év múlva is legyenek hallgatói, baba-mama szobát avatott az egyetem
Hosszú idő után egy újabb felsőoktatási intézmény, a Miskolci Egyetem is csatlakozott a Családbarát Egyetemekhez. Ennek apropóján csütörtök délután az intézmény együttműködési megállapodást kötött a Három Királyfi Három Királylány Alapítvánnyal, mindemellett bemutatták a campus nemrégiben kialakított „Baba-Mama” szobáját is.

Városvezetés: az ellenzék úgy döntött, a svájci hitel marad, a befektetők mehetnek
Zárt ülésen határozott a közgyűlés arról, hogy a város vegyen-e fel 8 milliárd forintnyi kölcsönt, melynek fele korábbi tartozások egyenlítésére, 4 milliárd pedig gazdaságfejlesztésre ment volna: az indítványt végül nem szavazták meg.

Jó, szép és igaz világot tanítják és mutatják be
A Hámori Waldorf Iskola jubileumi kiállítása nyílt meg kedden az Adyban.