Ugrás a tartalomra

Miskolc

Óriási sor állt a színház előtt
Miskolc
Már nem újdonság hosszú sort látni a Miskolci Nemzeti Színház előtt, miután kihirdették jövő havi előadásaik időpontjait. Béres Attila igazgató szerint idén ugrásszerűen megnőtt az érdeklődők száma.
A DVTK kifizeti a jegyet szurkolóinak!
SportMiskolc
Zalaegerszegen lép pályára a DVTK labdarúgó csapata az OTP Bank Liga 17. fordulójában. A DVTK vezetősége úgy döntött, hogy a fennállásának 110. évfordulóját ünneplő klub kifizeti az év első bajnoki mérkőzésére utazó vendégszurkolók belépőjegyeit.
Sokan választották tavaly az ÉSZAKERDŐ erdei vasútjait
Miskolc
Megközelítette a 285 ezret az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2019-ben. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csaknem 245 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 40 ezret – tájékoztatott Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója.
Kiskorúaknak is adtak el herbált
Miskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 és egy 25 éves férfi ellen kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és kóros szenvedélykeltés vétsége miatt
Megoldódhat a főutcai szelektív hulladékgyűjtés problémája
Miskolc
A karton- és fóliahulladékot a jövőben a Mirehu minden nap ingyenesen begyűjti. Korábban egy külsős cég heti kétszer végezte el ezt a munkát, majd a szolgáltatást fizetőssé tették – emiatt sok üzlet előtt napokig hegyekben állt a szemét.
Lezárták, és ellenőrzik a meghibásodott fűtőberendezést a piacon
Miskolc
A Miskolci Piac Zrt. üzemeltetése megkeresésünkre reagált a kedden történtekre.
Zárva lesz! – szárazlábas túrák és karbantartás a Barlangfürdőben
Miskolc
Január 20-31. között zárva tart a Miskolctapolca Barlangfürdő.
Vezetői álláshelyekre is várja a jelentkezéseket a Városháza
Miskolc
Átláthatóságot ígért a miskolciaknak Veres Pál polgármester, több vezetői álláspályázatot is meghirdetett ennek jegyében a Miskolci Önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. az elmúlt napokban.
Metszik, vágják a bokrokat, fákat a Debreczeni Márton téren
Miskolc
Pereces gyönyörű télen (is). Azon dolgoznak, hogy ápolt és rendezett is legyen. Kedden a Debreczeni Márton téren kezdték meg a munkát.
Képgaléria
Sikeres évet zártak, sikeres év elé néznek
Miskolc
Huszadik alkalommal tartotta meg újévi köszöntőjét a huszonöt éves Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Egy meghibásodott fűtőberendezés okozott fennakadást a Búza téri piacon
Miskolc
A katasztrófavédelem szakemberei kiürítették a Búza téri vásárcsarnok egyik kültéri részét kedd délelőtt.
Új helyen a 69-es busz megállója
Miskolc
Új helyen áll meg a 69-es autóbusz.
Megpályáztatják a Régiségvásárt
Miskolc
Pályázat útján keresik a Régiségvásár üzemeltetőjét.
Képgaléria
A doni áttörésre emlékeztek
Miskolc
A doni áttörésre emlékeztek a Szemere-kerti kopjafánál. Az emlékhelyet a városi önkormányzat és a Doni Bajtársi Szövetség miskolci csoportjának képviselői megkoszorúzták és mécseseket gyújtottak.
Választási iratok megsemmisítése
Miskolc
Megsemmisítették a 2019-es önkormányzati választás szavazólapjait.
Fake news vs. igazság
Miskolc
A Fidesz frakcióvezetője közleményben reagált a Miskolc Holding Zrt. pénzügyi helyzetével kapcsolatos hírekre.
A MISEK szülészeti osztálya tovább folytatja működését
Miskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház család-, anya- és bababarát Neonatális Intenzív Centrumát bemutató sajtótájékoztatón Csöbör Katalin országgyűlési képviselő biztosított mindenkit arról, hogy az intézményhez tartozó MISEK szülészeti osztálya is folytatja működését.
Megújult a Diósgyőri Óvoda
Miskolc
138 millió forintból megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Diósgyőri Óvoda. Az Árpád utca 4. szám alatt lévő épületben kicserélték a nyílászárókat, külső homlokzati hőszigetelés és födémszigetelés történt, okos fűtési rendszert létesítettek, valamint az intézmény tetejére napelemes rendszert telepítettek. Energetikai felújítás zajlik még jelenleg is a Napraforgó és a Kassai úti óvodában.
Ki fogja kárpótolni a mélyigénytelen életmód terjedése miatt vagyonukat vesztett embereket?
Miskolc
Pakusza Zoltán, önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke tartott sajtótájékoztatót.
Tisztább a levegő Miskolcon
Miskolc
Megszüntették a füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát Miskolcon.