Miskolc

Napfényben fürdőzött az év első régiségvására
Az új évtizedben is folytatódik a hagyomány: minden hónap első vasárnapján régiségvásár költözik Miskolc főutcájára. 2020 első eseménye napfényben köszöntötte a városlakókat. A régiségek mellett számos olyan régi holmi is volt a portékák között, amiket még nem mondunk régiségnek: nyomógombos mobiltelefon, de megtalálhatóak voltak sajtokat, húsokat és mézet kínálók is.

Statisztákat keres a Miskolci Nemzeti Színház
A Don Carlos című előadáshoz keres 17-40 év közötti férfi statisztákat a Miskolci Nemzeti Színház. Énektudás és színpadi tapasztalat nem elvárás, de előnyt jelent.

A BKG elleni győzelem zsinórban már a hatodik MEAFC-siker
Remekül kezdte a tabellán azonos mérleggel (7 győzelem, 6 vereség) álló BKG otthonában a bajnokság második körének első mérkőzését a MEAFC-Miskolc.

Esélyt sem adott ellenfelének az Aluinvent DVTK
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 14. fordulójában az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatát fogadta az Aluinvent DVTK. Cziczás László lányai nagyszerű játékkal és nagyarányú, 89-64-es győzelemmel kedveskedtek lelkes szurkolóiknak az újév első mérkőzésén.

Műszaki készültség a Városgazdánál
A mostani időjárás és az előrejelzések miatt indokolttá vált a műszaki készültség a Városgazdánál.

Négy újévi hangversenyt adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Még novemberben úgy döntött a közönség, szükség van még egy hangversenyre a hagyományoknak megfelelő három mellett, amit a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad a Miskolci Nemzeti Színházban évről évre. Így pénteken, szombaton és vasárnap is játszottak a zenészek - szombaton kétszer is.

Teljes terjedelmében égett egy lakóház Miskolc külvárosában
A lángok a Szentbenedekhegyi utcában csaptak fel.

Segítséget kér a Baráthegyi Majorság
Építőanyagot és pénzadományt vár a Baráthegyi Majorság egy új kecskeistálló építéséhez. Még karácsony előtt támadták meg kóbor kutyák a kecskéket és elpusztult az állomány nagy része. A tejelő állatok jelentették a majorságban fogyatékkal élők megélhetését. Az anyagi kár megközelíti az egymillió forintot.

70 tonna tűzifa jut a rászorulóknak
Idén az önkormányzat szociális tűzifa készletével együtt 70 tonna fa jut a rászorulóknak.

Elmenekült kis kedvencek
A város ugyan nem rendezett tűzijátékot, ám Miskolc különböző városrészein hatalmas zajhatással járó fényeffektekkel ünnepeltek a szilveszterezők. Még mindig sok kutya kóborolhat a városban gazdátlanul.

Hétfőn búcsúzik Európa legszebb Adventi Villamosa
A meghitt, karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci Adventi Villamossal utoljára január 6-án, hétfőn délután utazhatnak azok, akik még eddig nem tették meg.

Megújult a KDNP megyei vezetése
A Kereszténydemokrata Néppárt alapszabálya értelmében az önkormányzati választások után 3 hónapon belül a szervezet minden szintjét érintő tisztújításnak kell megtörténnie – olvasható a párt közleményében.

MSZP: miért védik a megyei kórház vezetőit?
Gazdasági összefonódást emlegetett az emberi erőforrások minisztere, valamint a Borsod megyei kórház vezetője között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, azt kérdezve: miért védi Kásler Miklós a "szervkereskedelembe, lopásba és csonkításba keveredett kórház" vezetőit? A kórház vezetése szerint ugyanakkor alaptalanok a vádak, válaszukat a cikk végén olvashatják.

Óévi és újévi károk - két tűz is volt az Avason
Az Avas II-es ütemében zárta az óévet, és ott is kezdte az újat a tűzoltóság. A Sályi utcán egy 9. emeleti lakáshoz riasztották őket december 30-án este, január 1-jén pedig alig néhány méterrel arrébb, egy Szentgyörgy utcai, ötödik emeleti lakásban kellett tüzet oltaniuk. Egyik esetnek sincs köze pirotechnikai eszközökhöz, de mindkét helyen komoly kár keletkezett. A Sályi utcai károsult azóta egy autóban él.

Nosztalgia és praktikum: újra jár a 101B-s
Hosszú idő után visszatér Miskolc kultikus járata, a 101B-s. Az év első napjától a régi-új busz ismét rója a város utcáit.

Szálló por – egészségtelen a levegő
Nőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Facebook-oldalán.

Lakossági fogadóóra
A 2. számú választókerület önkormányzati képviselője, Cseléné Figula Edina fogadóórát tart Szirmán.

Miénk Európa legszebb villamosa!
Legalábbis lezárult a szavazás. 52 ezernél is több voksot kapott a miskolci Adventi villamos.

Feltört a víz Miskolcon - így történt, videóval
Január 2-án - a reggeli órákban - autó ütközött neki a tűzcsapnak, a Művészetek Háza közelében. Az eset után nem sokkal a MIVÍZ szakemberei elzárták a tűzcsapot, megszüntették a vízfolyást.

Újév, új menetrend
Összeszedtük a miskolci közlekedési vállalat legfontosabb menetrendi változásait.