Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Első alkalommal ünnepelte védőnőit a város
Miskolc
Tizenegy miskolci szakember kapott elismerést a védőnők napja alkalmából.
„Kína érdemes a figyelemre”
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon és a megyében több ezer főt foglalkoztatnak, tízmilliárdokat ruháznak be és jelentős termelési értékkel, valamint kivitellel járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez – a kínai érdekeltségű vállalatok megérdemlik a figyelmet, vallja a miskolci Konfuciusz Intézet igazgatója.
Ételmentés applikációval – Miskolcon is elindult a Munch
KörnyezetMiskolc
Az el nem adott ételek árusításával mindenki jól jár – mondják a különleges alkalmazás társalapítói.
Gyerekes felnőttek: még a csokit is elvitték a pénz és a telefon mellett
BűnügyMiskolc
A rendőrök elfogták azt a két támadót, akik kiraboltak egy idős nőt Miskolcon. A nyomozók a bűncselekmény tippadóját is kézre kerítették.
Ne várd a Tátrát
Miskolc
Egy Tátra ismét jár, de csak a villamosvezetők gyakorolnak rajta, utasokat nem szállít.
Hétszázmillióból vásárol új kerékpáresztergát a TS Hungária
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az új berendezésnek köszönhetően a megnövekedett megrendelői igényeket is gond nélkül ki tudják majd elégíteni. 
Negyedszerre irtják a szúnyogokat
Miskolc
Az esős és meleg napszakok váltakozása rendkívül kedvező feltételeket biztosít a csípőszúnyogok kifejlődéséhez.
Óvodát támogat a MIVÍZ Kft
Miskolc
A MIVÍZ Kft. célkitűzései között fontos szerepet tölt be a folyamatos társadalmi szerepvállalás. Ezen cél megvalósítása érdekében vette fel a társaság a Miskolci Avastetői Óvodával a kapcsolatot, akiket a jövőben hosszútávon segíteni szeretne - írja közleményében szolgáltató.
Számos sportolási lehetőséget kínál idén is a Zsongó Lillafüred
SzabadidőMiskolc
Most hétvégén tartják a huszonkettedik Zsongó Lillafüredet, ahol sokféle sportágat láthatnak és próbálhatnak ki gyerekek, felnőttek és idősek egyaránt. Idén egészségügyi szűrések és kisvonatozási lehetőség is várja az érdeklődőket szigorúan ötszáz főig.
„Kilenc olyan javaslatot dobott vissza a kormány, ami Miskolcot is segítené"
Miskolc
Varga László szerint kormányváltás kell ahhoz, hogy Miskolc is megkapja a működéséhez szükséges forrásokat.
Épületenergetikai felújítással az energiaszegénység ellen
KörnyezetMiskolc
Előző cikkünkben az energiaközösségek létrehozásáról írtunk, az ilyen kezdeményezések egyik legklasszikusabb formája a lakók összefogásával megvalósuló, megújuló energiaforrások integrálásával (pl. napelemek) egybekötött, társasházi energetikai felújítás.
miskolci egyetem
Ismét a legjobbak között a Miskolci Egyetem
OktatásMiskolc
A nemzetközi hallgatók arányának növekedése és a publikált közleményekre kapott független hivatkozások számának emelkedése miatt még javított is a tavalyi eredményén a felsőoktatási intézmény.
Újra nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Hosszú kihagyás után újra látogatói nyílt napot tartanak június 12-én, szombaton 10:00 és 14:00 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt, mely immár a 140. alkalom lesz a Miskolci Állategészségügyi Telep életében - közölte szerkesztőségünkkel az intézmény.
Az egyre növekvő igényességnek élnek
GazdaságMiskolc
Fejlődés és fiatalos lendület – ez jellemző a boltra és kétnapos rendezvényükre is. Június 8-án és 9-én tartották meg huszonharmadik alkalommal a Klíma- és fűtéstechnikai kiállítást és vásárt a BRS Klíma és Gázcentrum udvarán.
Ma átadják az Ellipsumot – tegyen egy exkluzív bejárást a miskolctapolcai fürdőkomplexumban (Videóval!)
SzabadidőMiskolc
Madártávlatból tekinthetünk le a gyönyörű komplexumra, de a különleges csúszdákat is kipróbálhatjuk, igaz, egyelőre csak virtuálisan. A pénteki hivatalos átadó után szombaton már a nagyközönség is élvezheti a fürdő szolgáltatásait.
Az országos főrabbi látogatott Miskolcra
EgyházMiskolc
Mindig olyan, mintha hazajönnék – mondta Frölich Róbert, akit idén újra országos főrabbinak választottak. Első vidéki útja Miskolcra vezetett.
Harminc napot adott az önkormányzat az engedély nélkül épült terasz elbontására
Miskolc
Nem elég a félkész szerkezetet eltüntetni, a helyhatóság az eredeti állapot visszaállítását is elvárja.
Képgaléria
Házat gyártanak, esélyt teremtenek
MiskolcGazdaság
Több száz hátrányos helyzetű ember juthat korszerű otthonhoz, és a tervek szerint idővel tucatnyian munkához is, szerdán ugyanis elindult Miskolcon a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) Házgyár programja.
Megköszönték áldozatos munkájukat
Miskolc
Több mint száz önkéntes segítette a járvány alatt a miskolci mentősök munkáját.
Sűrű, programokkal teli hét elé néznek a kultúra iránt érdeklődők Miskolcon
KultúraSzabadidőMiskolc
A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria közös programjai közt a fiatalok is megtalálhatják a számítaásukat.