Oktatás
Hogy húsz év múlva is legyenek hallgatói, baba-mama szobát avatott az egyetem
Hosszú idő után egy újabb felsőoktatási intézmény, a Miskolci Egyetem is csatlakozott a Családbarát Egyetemekhez. Ennek apropóján csütörtök délután az intézmény együttműködési megállapodást kötött a Három Királyfi Három Királylány Alapítvánnyal, mindemellett bemutatták a campus nemrégiben kialakított „Baba-Mama” szobáját is.
Álláskutatás és önfejlesztés: újranyitott az egyetemi börze
Idén tavasszal visszatért a nagy sikerű Miskolci Egyetemi Állásbörze, melynek célja, hogy összekapcsolja az intézményben végzett vagy a jövőben itt végző álláskeresőket a régió cégeivel.
Nem kevés múlik a kandósokon: lesz-e elég informatikusunk
Hagyományteremtő céllal egész napos rendezvénnyel készült diákjainak a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum kedden, hogy segítséget nyújtson az ágazati alapvizsgát megszerző tanulók szakmaválasztásában.
Elindult a Katedra-diákmagazin (VIDEÓVAL)
Csütörtökön debütált a Miskolc Televízió új magazinja, a Katedra. A műsor, melynek minden adását miskolci diákok készítik, azonban nemcsak diákoknak szól. Már visszanézhető, milyen az élet a Lévay gimnáziumban.
Több mint egymilliárd forintból felújították az egyes kollégiumot
Teljesen felújították és modernizálták a Miskolci Egyetem E/1-es kollégiumát. Az ünnepélyes átadót csütörtökön tartották meg a campuson.
Új óvoda épül Hejőcsabán
Közel 1 milliárd forintból épül meg a Miskolc-Hejőcsabai Református Óvoda a városrészben. A tervek szerint a 2023 szeptemberére elkészülő intézménybe 50 gyermek járhat majd. Hétfőn sajtónyilvános eseményen helyezték el az új óvoda alapkövét.
Négy új kutatási területet indítanak
Kutató és Kompetencia Központ alakul az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Miskolci Egyetem együttműködésének nyomán – erről, és az együttműködés gyakorlati hasznáról tartottak sajtótájékoztatót pénteken a felek az egyetem Szenátus termében.
Már az iskolában elkezdődik a prevenció
A különböző kényszerbetegségek súlyos problémát okoznak a társadalom számára. Miután kialakul a függőség, sokkal több erőfeszítést igényel kezelni azt, mint ha inkább elébe mennénk a bajnak. A fiatalokra leselkedő számos egyéb veszélyről nem is beszélve.
Többmilliárd forintból újulhat meg a Szemere
A „21. századi szakképző iskola” nevű intézmény-felújítási program Miskolcon indul el, elsőként az MSZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium komplex infrastrukturális fejlesztésével. A beruházás végeztével nem csupán modern körülmények, de egy újonnan megépülő közösségi tér is várja majd a diákokat.
Kövér László elismeri, hogy jogosak a pedagógusok követelései
A házelnök egy mosonmagyaróvári lakossági fórumon mondta: itt az ideje foglalkozni a tanárok béreivel.
"Nincs hová hátrálni" - határozatlan idejű pedagógussztrájk indult
Szerdától határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a két legnagyobb pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ. Miskolcon is sokan csatlakoztak, ki sztrájkol, ki a polgári engedetlenséget választotta. Közben a fővárosban többezres diáktüntetés bontakozott ki - a fiatalok is szolidaritásukat fejezték ki a tanáraik felé.
A Miskolci Egyetemen is indul az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 felsőoktatási intézmény, köztük a Miskolci Egyetem vállalta az együttműködést.
A hermanosok előtt forgatta klipjét Grecsó és Beck Zoli
Koncerthangulat uralta péntek délután a Herman Ottó Gimnázium udvarát. Az iskolában rendhagyó irodalomórát tartottak, amelyen a diákokon kívül Grecsó Krisztián költő és Beck Zoltán, a 30Y énekese is közreműködött.
Közelebb hozták a diákokhoz a forradalom szellemiségét
Március 15. szellemét a mai korba ültetve demokrácia napot tartottak a Miskolci Magister Gimnáziumban.
Diplomácia képekben
A civil diplomácia évezredes hagyományait idézi a Miskolci Egyetemen megnyílt tárlat. A kiállítás tiszteletbeli konzulokat mutat be.
Robotok segítenek a szánkózó vidráknak
Programozó és robotépítő készségeiket is bizonyították azok az általános iskolások, akik elindultak a SPIKEE REScute megmérettetésen, kedden. A Miskolci Egyetemen lebonyolított verseny az informatikai és mérnöki szakma népszerűsítése mellett a környezetvédelemre is ráirányította a figyelmet.
Megállapodás a gyakorlatban: MÁV leendő dolgozóit képzi az MSZC
A Miskolci Szakképzési Centrum (MSZC) és a MÁV-Volán-csoport év elején aláírt együttműködésének már gyakorlatba is átültetett részleteit közös sajtótájékoztató keretében ismertette a két szervezet péntek délelőtt a centrum Képzési Információs és Élményközpontjában.
Kirándulás túl az Óperencián
Február 22-én, első alkalommal rendezett mesemondó versenyt a József Attila Könyvtár, Mátyás király Gömörben címmel. A megmérettetésen 44 tanuló vett részt Borsod-Abaúj-Zemplén megye kilenc településéről.
Tizenkét csapat mutatta be vízióit
Pénteken rendezték a 7. Városmarketing Verseny döntőjét a Városházán. A verseny során egyetemista csapatok készítettek szakmai tanulmányokat az ország több városa számára.
A Kaffka tanári karának egy csoportja is szolidaritást vállal a sztrájkoló pedagógusokkal
A lapunkhoz eljuttatott közleményben azt írják, bár ők egyelőre nem szüntetik be a munkát, egyetértenek azzal, hogy a korábban elfogadott kormányrendelet súlyosan csorbítja a tanárok alaptörvényben megfogalmazott jogait.