Oktatás
Varga Judit a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke
Hat felsőoktatási intézményben már zajlik a modellváltás folyamata, hozzájuk hamarosan csatlakozik egy hetedik, emellett integrációkkal megújul az agrár-felsőoktatás is. Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára beszélt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
„Szerencsés, aki ezt megélheti” – művészeti nap a Zrínyi gimnáziumban
Huszonharmadik alkalommal rendeztek művészeti napot a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Ilyenkor kiállításokkal és előadásokon adnak számot tudásukról az iskola rajz- és drámatagozatos diákjai. A tehetségek gondozásával kiemelten foglalkozó intézményben Művészetért díjat is alapítottak, amit idén Kruzseczky Dóra végzős diák, illetve két pedagógus: Seres Ildikó színművész és Regős Zsolt zeneművész vehetett át.
A Pedagógusok Szakszervezete nem támogatja az iskolaőrség létrehozását
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem támogatja az iskolaőrség létrehozását.
Városi elismerés miskolci pedagógusoknak
Ünnepélyes keretek között adták át a miskolci önkormányzat elismerését az áldozatos munkát végző pedagógusoknak.
Csúcsszerv az egyetemen – egyelőre ismeretlen elnökkel és tagokkal
Egyszerre lesz ellenőrző, döntéshozó és tanácsadó csúcsszerv az ötfős kuratórium az állami alapítványi fenntartásúvá váló Miskolci Egyetemen. Az elnök és a tagok kiléte továbbra sem ismert, az intézmény mindenesetre kilenc személyt javasolt a minisztériumnak a pozíciókra.
Földes: véleményezték az igazgatói pályázatokat
A Földes Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsa véleményezte a három igazgatói pályázatot. Ezt az oktatási intézmény tantestületének egyetértésével az iskola honlapján közzé is tették.
Hárman pályáznak a Földes igazgatói pozíciójára
A Földes Ferenc Gimnázium megüresedett intézményvezetői tisztségére hárman nyújtottak be pályázatot, a pozícióról legkésőbb június 22-én hoz döntést Kásler Miklós.
Gyermekétkeztetés a miskolci általános és középiskolákban
Az iskolák júniusi működéséről szóló kormányrendeletnek megfelelően június 2. és június 26. között Miskolcon is minden általános és középiskola megszervezi a tanulók felügyeletét. A kormányrendelet előírásai szerint az iskolákban június 26-áig az intézményi gyermekétkeztetést a tanítási év szabályai szerint kell biztosítani.
Levegőtisztítási technológiák a koronavírus megfékezése érdekében is
Együttműködési megállapodást kötött az egyetem a koronavírus megfékezése érdekében. Egy olyan légtisztító készüléket fognak továbbfejleszteni, amely nagy terekben is képes elpusztítani a vírusokat.
Vetélkedővel emlékezik Zrínyi Miklósra a honvédelmi tárca
1000 év katonái címmel szervez honvédelmi szellemi vetélkedőt a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Beiskolázási előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatok
A Miskolcon működő szakképző oktatási intézményekben 2020. június hónaptól megkezdődnek a beiskolázási előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatok.
Mi vár a Miskolci Egyetemre? Válaszolnak a rektorjelöltek
Megkezdődött a rektorválasztási folyamat a felsőoktatási intézményben.
Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek
Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Egyetemi nyílt nap a virtuális térben
Interaktív eseményen mutatták be az intézményt a középiskolásoknak.
35 milliárd forintnyi béremelést kapnak a szakképzésben oktatók
A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
228 új tabletet ad a Pöttyös Túró Rudi gyártója iskolásoknak
A FrieslandCampina Hungária olyan hátrányos helyzetű családoknak szeretne segíteni, ahol számítógép híján a gyerekek kimaradnak a digitális oktatásból. Az adomány, amely lehetőséget ad a digitális felzárkózásra, az Ökumenikus Segélyszervezet és helyi segítő szervezetek segítségével jut el a szabolcsi és a borsodi rászorulókhoz. Az adományban részesülnek az alsózsolcai Symphonia Alapítvány iskolájának rászoruló, alsó tagozatos diákjai is, akik egy szimfonikus zenei koncerttel köszönték meg a felajánlást.
Látássérült fiatalok ismerhették meg a vakvezető kutyák munkáját
Online érzékenyítő foglalkozást tartott a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány a Vakok Általános Iskolájában tanuló diákoknak. A látássérült gyerekek első kézből ismerhették meg egy vakvezető kutya munkáját, megtudhatták, hogy miben tud segíteni, és hogy milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
Miskolci tablók 2020 – Fényi 12.C
A miskolci végzősöket bemutató sorozatunkban a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium végzős, 12.C-s osztályának tablója.
Azért hiányzik a személyes jelenlét a digitális oktatásban és vizsgáztatásban
A jelenlegi járványhelyzetben megoldást jelent ugyan a digitális oktatás és vizsgáztatás az egyetemen, abban azonban az oktatók és a hallgatók is egyetértenek, hogy a személyes jelenlétet sok esetben nem lehet pótolni.
Rekordszámú jelentkezés a szakképző centrum iskoláiba
Népszerű továbbtanulási célpontok az intézmény iskolái által kínált lehetőségek a továbbtanuló 8. osztályos diákok számára - tájékoztatta portálunkat a Miskolci Szakképzési Centrum.