Ugrás a tartalomra

Három távot kínál a III. Diósgyőri vár Trail

Létrehozva
A július 21-én megrendezendő III. Diósgyőri vár Trail folytatása annak a tavaly elkezdett, idén újra elindított sorozatnak, melyen keresztül a szervezők a megyeszékhely nevezetességeit egy-egy futóverseny keretében is szeretnék megmutatni az érdeklődőknek.
Kép

A rendező Marathon Club és partnere, a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány ezúttal is három távot kínál a terepfutás kedvelőinek. A Joyson Félmaratont választókra 19,407 km, a Nomád Kismaratonra nevezőkre pedig 8,021 km teljesítése vár. A Katona Ferenc önkormányzati képviselő által irányított szervező bizottság tagjai ezúttal is gondoltak a legkisebbekre, akik 1,4 km-t teljesíthetnek majd a Diósgyőri vár körül.

A részleteket, pályaleírást, fotókat is tartalmazó www.maratonclubmiskolc.hu oldalon július 14-én, vasárnap, 12.00-ig van lehetőség a kedvezményes előnevezésre. Nevezni persze a verseny napján, a helyszínen is lehet majd.

Kép

A versenyközpontot a Diósgyőri várban jelölik ki a szervezők, akik munkáját Novák Irén, a létesítményt működtető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője és kollégái is segítik. A helyszín biztosításán túl azzal is, hogy a résztvevők kedvezményesen megtekinthetik Nagy Lajos királyunk egykori rezidenciáját.

A III. Diósgyőri vár Trail 3. állomása a 2018 sikeres szezon után idén is útjára indított „Miskolc-Joyson Félmaraton TOUR” elnevezésű futóverseny-sorozatnak. A széria egyediségét az adja, hogy az erőpróbákat kiemelt helyszíneken, illetve csodaszép természeti környezetben, egy kivétellel Miskolc turisztikailag és idegenforgalmilag frekventált helyszínein hívják életre. Az összetett értékeléséhez „mindössze” arra van szükség, hogy a sorozat hét versenyén legalább hat félmaratont jegyezzenek a futók.

Ez is érdekelhet

Elődöntős a Farkasok gárdája
SportMiskolcBelföld
A miskolciak nyerték a párharcot.
Vendégként nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Előnybe kerültek a piros-fehérek.
Eltört az álkapocscsontja a diósgyőri focistának
SportMiskolcBelföld
Hétfőn újabb vizsgálatok várnak rá.
Legyőzték Montenegrót
SportMiskolcBelföldVilág
Sakk 21 ország részvételével.