Ugrás a tartalomra

Sport

DVTK női labdarúgói
DVTK női foci: 19 éves átlagéletkorral
Sport
A DVTK NB I-es női labdarúgócsapatának kerete még jobban megfiatalodott. A DVTK csapata ma játssza az évad első felkészülési mérkőzését.
Spiller Tiziana (balra)
Eb 7. hely, országos csúcs, majd Univerisade
Sport
A Miskolci Egyetem hallgatója országos csúcsot gyalogolt.
Tóth Anna
Öt ezreden múlt az aranyérme
Sport
A németországi Essenben zajlik az egyetemisták és főiskolások világbajnoksága.
Újpest - DVTK Fotó: Homoky György
Lázzal birkózott a kiállított DVTK játékos
Sport
A DVTK edzője elmondta: a védelem közepét kell megtalálni. Büszke, elégedett és elégedetlen is volt a DVTK szakvezetője.
Újpest - DVTK
DVTK: hátrány így is, úgy is, a félbeszakadt meccsen
Sport
Lejátszotta az évad első bajnokiját a DVTK. Az Újpest FC vendége volt pénteken este a DVTK.
Csermák Dani: boldogság a négyzeten
Sport
Aranyérmet szerzett a diósgyőriek cselgáncsozója a fiatalok ötkarikás fesztiválján.
Csermák Dániel finalista
Sport
Az ötödik napon diósgyőri szereplője is van a fiatalok ötkarikás fesztiváljának.
Megvalósult álom: világbajnokságon szerepeltek a miskolci tánctehetségek
SzabadidőMiskolcSport
Július elején Spanyolországban rendezték meg a Dance World Cup világbajnokságot, ahol a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület is képviseltette magát két táncosával.
Negyedik hely és csapatarany az Eb-n
Sport
A DVTK sportolója a tavalyi olimpiai helyezését ismételte meg egyéniben. A DVTK öttusázója csapatban aranyérmes lett.
Újpest - DVTK, MTI
Ennyien lehetnek ma a DVTK szektorban
Sport
A DVTK-t több száz drukker támogatja ma este. Még van pár vendégjegy a DVTK-nak az Újpest FC elleni idegenbeli fellépésére.
Bíró Igmác
Repülő számok: 7 fok, 95 éves anyuka és 52 óvoda
Sport
Ezek egyenként is különlegességek, de a messzi távolból még inkább azok.
DVTK - FC Kosice
A DVTK ellenfelének ereje az FTC vezetőt is foglalkoztatja
Sport
A DVTK ma elkezdi az új szezont. Az Újpest FC vendége lesz a DVTK.
Meghalt Hulk Hogan pankrátorból lett színész, a Rocky III. sztárja
VilágSport
Hetvenegy éves korában elhunyt az amerikai pankrátor, színész. Halálát szívleállás okozta.
Ezüstérmes a férfi és a női vízilabda-válogatottunk is a világbajnokságon
Sport
A férfi vízilabda-válogatott 15-13-ra kapott ki csütörtökön a spanyoloktól, a női válogatott pedig 12-9-re szerdán a görög csapattól.
Deboti SE
A TTH-ban lesz a közönségtalálkozó
Sport
Katamaránjukkal ismét a magyar tengerre készülnek.
Repka Attila
Hét edző hatvan gyereket oktat
MiskolcSport
Világörökségi országrészen szerveznek birkózótábort a piros-fehérek.
balla levente
Hárman is ugrottak egy nagyot
Sport
Gutyán Dániel, Balla Levente és Ujhelyi Tamás is osztályt vált.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: ,,cigányozás” nem kell
Sport
A szurkolóihoz fordult a DVTK. A büntetéseket szeretné elkerülni a DVTK.
Tóth Anna
A döntő mindig pszichológiai háború
Sport
Németországban zajlik az egyetemisták és főiskolások világbajnoksága.
futball labda
Megvannak az utánpótlás mezőnyök is
Sport
A vármegyei labdarúgó szövetségnél összeállt az U19-es bajnokságok mezőnye.