M-Kiss Judit (szerkesztő-riporter)
Hűvös a reggel, de már melegít a nap. Közeleg a nyár. Reggel 8 óra. Füles a fülbe, lejátszási lista elindít, Endomondo elindít, mert azért mégiscsak… a teljesítményt mérni kell, mert csak akkor számít. Érzem, ahogy a nap melegét a hűvös menetszél váltja fel. Elnyomja a fülemben szóló zenét a hangja. Nem baj, mindjárt leérek az emelkedőről, rákanyarodok a bicikli útra, és kitisztul a zene. Az első kilométert megnyomom. Mégiscsak időre megyek, habár időben vagyok, nem kések el a munkából, de gyorsítok. Magammal és az idővel versenyzek picit. Egyenes és sima az út. Jó időt futok. Nem tudom, csak érzem. Jól esik a tekerés, nem érdekel, hány perce indultam. Megszólal a kedvenc dalom a listából. Elmosolyodok, és az egyenes utat mini kanyarokkal fűszerezem. Süt a nap, az utcán alig vannak emberek, az idő sem számít. Miért ne táncolhatnék a biciklivel kicsit? Véget ér a dal. Már csak pár méter és megérkezek a tévé szerkesztőségébe. Véget ér a tánc, és a szabadság. Nem javítottam a tegnap reggeli időmön, de nem is érdekel. Csodásan indult ez a reggel. Hétvégén kitekerek a várhoz, vagy még tovább. Nem lesz célom. Csak élvezem az utat. A szabadságot, a zenét, a napsütést és a táncot.
Mocsári László (fotóriporter)
Nekem a bringa életforma, kora tavasztól késő őszig bicajjal közlekedek a városban. A munkahelyemre 10-15 perc alatt besuhanok, kék az ég, zöld a fű, csicseregnek a madarak, már jól indul a napom! A városban is gyorsan ott tudok lenni bárhol, nem kell parkolóhelyet keresnem. Egyszer megkérdezte tőlem valaki: „Lacikám, miért nem veszel inkább egy motort?”. „Motort? Minek az. A motor én vagyok” – feleltem. De ez a hobbim is, három bicajom van, egy városi, egy terep és egy országúti verseny. Főleg utóbbival tekerek szabadidőmben, akár 150-200 km is belefér egy szebb nyári napba. Nekem, miskolci bringásnak nagy ajándék a Bükk. Csodálatos helyen élünk itt, Borsodban, Abaújban, Zemplénben, de Hevesben és Nógrádban is rengeteg kisforgalmú út vezet hegyek-völgyek között. Télen az egyik bicóm ráteszem görgőre, és otthon tekerek. Ha nem tenném, a térdem elkezdene „berozsdásodni”, nyikorogni. Így viszont folyamatosan tekerek, jó a kenése, a vérellátása az ízületnek.
Cziffra Andrea (felelős szerkesztő)
Néhány hete kezdtem el újra rendszeresen kerékpározni, így a legtöbb miskolci útvonal még arra vár, hogy megismerjem kis városi cirkálómmal, aztán persze a környékbeli hegyeket is szeretném meghódítani. A város zajától és forgalmától távol, a természet lágy ölén szeretek igazán bicajozni. Csöndes, már-már járatlan utakon tekerni, mindig arra menni, ahol előtte még sosem voltam. Felfedezni magamban az erőt, az izmaim feszülését, élvezni a korlátaim feszegetését. Érezni a nap sugarait és a szél érintését a bőrömön, beleveszni a suhanásba és szabadnak lenni. Hallgatni a madarak csicsergését, virágzó fasor alatt átgurulni, karikázni világvégi kis falvakon át, rácsodálkozni minden egyes újdonságra. Az út végén pedig megpihenni a Tisza-parton és csak figyelni a folyó sodrását, meg a természet tavaszi zöldülését. Nekem most a két kerék a szabadság.
Tajthy Ákos (újságíró)
Tizennégy lehettem, amikor megkaptam az első mountain bike-omat, és rögtön rájöttem, hogy a biciklizés az én sportom. Azóta eltelt pár év, letekertem jó pár tízezer kilométert, jelenleg a negyedik MTB-met koptatom. A kerékpározás számomra az énidő, amikor kikapcsolom a világot, magam mögött hagyom a gondjait, és tekerés közben elmerülök gondolataimban. Leginkább a Bükkben szeretek bringázni, nem igazán tudok betelni a szépségeivel. Ómassa, Bükkszentkereszt, Répáshuta, Jávorkút, Tar-kő, Három-kő, Bél-kő, no meg az odavezető utak… egyszerűen imádom! Tavaly a Kékesre is sikerült feltekerni, és a következő években szeretném az ország legmagasabb pontjait bejárni. A koronavírus-járvány miatt idén annak is örülök, ha meglesz a tervezett tízezer letekert kilométer, ha teljesíteni tudok egy Tisza-tó és egy Balaton kört, ha ismét eljutok Kékestetőre, és ha indulhatok 110 kilométeres távon a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrán, persze ha meg tudják szervezni.
Beregi László (infografikus)
Kisebb-nagyobb megszakításokkal már tinédzser korom óta tekerem a pedált. Nagyon felemelő érzés volt, amikor szüleimtől gyerekként megkaptam életem első igazi kerékpárját, egy Csepel Tacskót. Már akkor tudtam, rengeteg kalandban lesz részem. Imádtam a szabadság érzését, hogy szinte bárhová el tudtam csavarogni vele. Később lett egy ruszki fecském, gyári országútim, majd teret hódítottak a montik. Volt, hogy napi 60-80 kilométert is tekertem a Bükkben, mindezt munkaidő után. Ritkán fordult elő az, hogy társasággal kerékpároztam volna. Nehéz több ember tempóját, erőnlétét összehangolni, így maradtak az egyszemélyes túrák. Rengeteget kerékpároztam aszfalton, viszont az utóbbi évtizedekben a közúti kerékpározás szinte életveszélyessé vált. Jelenleg kétféle kerékpártípust használok: országútit és MTB-t. Az utóbbi időben a szoros időbeosztásom miatt sajnos elhanyagoltam ezt a sportot, most ismét formába kell hozni magam, és utána irány a Bükk! Bringázni egyszerűen jó!
Juhász Ákos (fotóriporter)
43 évesen kezdtem el „újra”. Körülbelül 20 évig nem volt bicajom. A kisfiam, amikor túl volt a műanyagmotoron és a futóbiciklin, amit rollerral kísértem végig, úgy gondoltam, váltok. Azt eldöntöttem már akkor, hogy ha lehet, nem aszfalton fogunk bicajozni. Miskolcon a Bükk, az erdők, mezők hangulatát nem kell magyarázni. Eleinte béreltem magamnak kerékpárt, a kisfiam jött a sajátjával és a lillafüredi ösvényeken próbálkoztunk. Majd amikor lett saját bicajom, az első útjaink az Avas-tetőre vezettek: Kilátó, amfiteátrum, macskaköves utcák, majd Miskolctapolca. Ide sikerült olyan útvonalat kitalálnunk, hogy majdnem egész úton kihagyjuk az aszfaltot. Tapolcán délelőttönként, ha nem zavarunk senkit, gurulunk néhányat az erdei pályákon. Megyünk télen-nyáron, esőben, sárban!
Kujan István (újságíró)
Köldökzsinór az „anyaméh” magánya és a szabadság, a minimális kapcsolatot adó külvilág között – most ezt jelenti számomra a Landriderem. Felértékelődött a kerékpár szerepe, nem volt ez mindig így. Gyerekként: mókára való játékszer. Később: puszta közlekedési eszköz. Ma már emlékek, s így érzelmek kötnek a biciklimhez. Egyszer sem hagyott cserben, amikor körbetekertem vele a Balatont. Pedig Füred előtt árkot fogtam, Vonyarcvashegynél eláztam, Fenyvesnél hosszú-hosszú kilométereken át tűző napsütésben hajtottam. Aztán Mályi-tó, Nyék – de szép nyári napok voltak, sose felejtem! –, majd közepesen hosszú túrák szülőfalumig. Most pedig olykor céltalan cirkálás a városban. De ez az élet maga – amit munka után nagyrészt kétkeréken töltök.
