Ugrás a tartalomra

Vélemény

„Az ország nincs felkészülve az energiavészhelyzetre”
MiskolcGazdaságVéleményBelföld
Egy egészséges energiamix nélkül továbbra is marad a kiszolgáltatottság, túl nagy még mindig a kitettség az orosz gáz nagy aránya miatt, és ezt nem tudja ellensúlyozni semmilyen rezsitámogatás, bajba kerülnek az emberek és a vállalkozások is – mondta Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője, akivel miskolci látogatásakor beszélgettünk. 
Nézőpont: Tizennyolc fok
Vélemény
Gyermekkorom összes nyarát és iskolai szünidejét falun töltöttem. Áldott emlékű nagyszülőknél, nagybácsiknál, nagynéniknél, akiknek ma már csak a sírját tudom meglátogatni a közelgő halottak napján és egyre ritkuló ott jártamkor. Bacsó István jegyzete.
Kis gyerek, kis gond...?
EgészségOktatásVéleményBelföld
Örökérvényű igazság, hogy a kamaszok nevelését igen gyakran valódi megpróbáltatásnak tekintjük. Tévhit ez? Nézzük meg, hogyan tudunk kiegyensúlyozott(abb)an utat építeni a kamasz és magunk, a szülő között.
Britz néni csak elutazott
Vélemény
Reggelenként Britz néninél kezdtem a szomszédolást. Törékeny, madárcsontú, sötét kendős néni volt. Számomra ő jelentette a nagyit, mert szüleim felmenői, rokonsága nem élte túl a világégést. Szántó István jegyzete. 
Nézőpont - ko(ó)rtünet
VéleményMiskolc
Buzafalvi Győző jegyzete.
Kétszer harminchárom évünk
MiskolcVéleményBelföld
Talán csak játék a számokkal, de lehet, hogy annál több: az 1956-os forradalomtól a Kádár-rendszer 1989-ben történt kimúlásáig 33 esztendő telt el. A 20. századi magyar történelem nagy újrakezdési kísérletétől, 1989-től 2022-ig éppen ugyanennyi. Fazekas Csaba történész írása.
Nézőpont: Füstköd
Vélemény
Nézőpont: Bűnbak
Vélemény
Maros Éva jegyzete.
Jegyzet: Tejben-vajban már nem fürdünk
VéleményMiskolc
Elkényeztetett egyke voltam. Drága édesanyám bármilyen korán ment munkába, kikészítette nekem a fölösen pillés, bögrés kakaót és a vajjal megkent kifliket. Mai szemmel, a mára már eltűnt három közkedvelt miskolci tejivóban korántsem volt ilyen luxus. Noha ezekben a mindent átható klóros-tejes illatú micsodákban mindent megtettek a vendégekért. Szántó István jegyzete.
Nézőpont: Élet 64,4 Fahrenheiten
Vélemény
„Harminchat fokos lázban égek mindig” – panaszolta Kései sirató című, elhunyt édesanyjának címzett versében József Attila. A költői kép zsigeri erejét egy ellentmondás adja: 36 fok az nem láz. Mégis, a költő a test alapállapotát is betegségnek érzékeli az anyja hiányában. A 18 Celsius fok (64,4 Fahrenheiten) ennek a fele, és egy szobára vetítve messze van a fagytól. A lázhoz azonban ez is elég, és még érzékletes költői képek sem kellenek hozzá. Bájer Máté jegyzete.
A mindent túlélő panelházak
VéleményMiskolc
Szántó István jegyzete.
Nézőpont - Landolás
MiskolcVélemény
Maros Éva jegyzete.
Ki gyújtotta fel a régi kilátót?
Vélemény
Szántó István jegyzete.
Nemzeti orosz rulett, csőre töltött tanárokkal
Vélemény
Bájer Máté jegyzete.
Nézőpont - Elhívatás
KultúraMiskolcVéleményVilág
Kujan István jegyzete.
Veszélyben lévő fajok: a tanár
OktatásVélemény
„Hull a pelyhes dinamit, robbantsuk fel a sulit. Minden gyerek arra vár, hogy repüljön a tanár. De a tanár nem repül, Suzukival menekül” – szavalta valamelyik nap mosolyogva a nyolcéves keresztlányom. Rákérdeztem, tudja-e mi az a Suzuki. Picit értetlenül nézett rám, majd rávágta, hogy persze, egy kocsi. „Egy elég rossz kocsi” – tette hozzá.
A csodatevő Jevtusenko
Vélemény
Szántó István jegyezete.
Gumiszalag paraszolvenciában
VéleményMiskolc
Szántó István jegyzete.