Világ
Veszélybe kerülhet Európa gázellátása
Jó alkupozícióba kerülhet Vlagyimir Putyin Brüsszellel szemben az EU gázellátási problémái miatt.
Jön a növényi alapú sült csirke
A vegetáriánus hamburgerek már kezdenek közismertté válni, egyre több helyen kaphatók, azonban a KFC meglepő újdonsággal rukkolt elő: növényi alapú sült csirkét fognak forgalmazni januártól az amerikai gyorséttermekben.
Románia színeiben indulhatna az Eurovízión a magyar énekes
Vizi Imre erdélyi énekes is bejutott egyedüli magyarként az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe, amelynek negyvenöt versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri.
Az üzemanyagár-növekedés miatt kezdődtek zavargások Kazahsztánban
Csak könnygázzal és hanggránátokkal tudták feloszlatni a kormányellenes tüntetéseket Kazahsztánban.
2021 legkelendőbb albuma Adele 30 című lemeze
Adele 30 című albuma volt a 2021-es év legkelendőbb lemeze az Egyesült Királyságban: az egyetlen album volt, amit több mint félmillió példányban vásároltak meg.
A Fiat 500 az olasz web legkeresettebb használt autója
A Fiat 500 a használt autók királya Olaszországban. Legalábbis a netezők keresései alapján – írja a római La Repubblica napilap internetes kiadása.
Nemzetközi felmérés szerint a helyes fokozás: korrupt, korruptabb, Lukasenko
A világ legkorruptabb vezetőit rangsorolta egy nemzetközi szervezet, Alekszandr Lukasenko végzett az élen.
Nyílpuskával akart végezni az angol királynővel egy fiatal férfi
Állítólag a brit gyarmati hadsereg által több mint egy évszázaddal ezelőtt elkövetett amritszári vérontást akarta megbosszulni az a nyílpuskával felfegyverzett fiatal férfi, akit a karácsonyi hétvégén fogtak el II. Erzsébet királynő rezidenciája, a windsori kastély parkjában. Az illetőt hétfőn elmekórtani felügyelet alá helyezték.
Kiderült, milyen ételek ártanak a férfiaknak
A férfiaknak érdemes vigyázniuk: kedvenc ételük árt a nemzőképességüknek. A feldolgozott húsokra érdemes vigyázni, a szárnyashús viszont jót tehet, s jobbat, mint ha nem ennének húst.
Magyarországon is érezhető kisebb földrengés volt Szlovéniában
Magyarországon, a becsehelyi földrengésmérő állomáson is érzékelt kisebb földrengés volt szombat reggel Szlovéniában.
Francia „foie gras” (kacsamájas) magyar tokaji aszúval
Avagy milyen ételek kerülnek az ünnepekkor egy francia-magyar család asztalára az Atlanti-óceán mellett? Warin Bettina mutatja be kétnemzetiségű karácsonyi konyháját.
Koronavírus - Olaszország: zárt térben FFP2 típusú maszk kell
A vendéglátóhelyeken az állva fogyasztáshoz is szükségessé vált a koronavírus elleni védettségi igazolás Olaszországban, és országosan kötelezővé tették a szabadtéri maszkviselést a római kormány ünnepi járványintézkedéseivel, melyeket csütörtök este jelentettek be, miközben az omikron vírusvariáns aránya megközelítette a harminc százalékot.
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Novavax koronavírus elleni vakcináját
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) feltételes forgalomba hozatali engedély kiadását javasolta hétfőn az Európai Unióban a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett Nuvaxovid nevű oltóanyagnak.
Maradona-szobor a Buenos Aires-i repülőtéren
Szobrot emeltek Diego Armando Maradona tiszteletére Buenos Aires fő légikikötőjében, az Ezeiza Nemzetközi Repülőtéren.
A Jezero-kráter legrégebbi kőzeteit találhatta meg a marsjáró
A NASA Perseverance marsjárója megtalálhatta leszállási helyszíne, a Jezero-kráter legrégebbi kőzeteit. A vulkáni eredetű kőzet valószínűleg ősi lávafolyam terméke.
Digitális műtárgyként elárverezik a világ első SMS-ét
"Merry Christmas" (Boldog karácsonyt) - állt az üzenetben, amit 1992. december 3-án továbbítottak. A világ első SMS-ét nem helyettesíthető tokenként (non-fungible token, NFT) bocsátja árverésre a Vodafone a franciaországi Aguttes aukciósház online árverésén.
Ingyenes marad az M30-as miskolci elkerülőszakasza
Azt, hogy az útszakasz használata ingyenes maradjon Veres Pál polgármester szorgalmazta az illetékes miniszternél.
Samantha nélkül állt starthoz az egykori négyesfogat
Csütörtökön startolt a Szex és New York folytatásaként számon tartott És egyszer csak… Vegyes kritikával fogadták a sorozatot a nézők.
Lefejezte terhes nővérét
Sarlóval ölte meg terhes testvérét egy indiai fiú, miközben az anyjuk lefogta a lány lábait.
A Földön kívüli élet lehetőségeit vizsgálták
A Drake-egyenlet 60. évfordulója alkalmából a Földön kívüli élet lehetőségeit vizsgálta meg Stephen Mojzsis, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatóprofesszora legújabb cikkében, amely a Nature Astronomy című szaklapban jelent meg.