Ugrás a tartalomra

Hangok Varázsa tehetségkutató újra Miskolcon!

Létrehozva
Több év kihagyás után április 23-24-én (hétvégén) újra a Gárdonyi Géza Művelődési Ház ad otthont a VI. Hangok Varázsa Tehetségkutató Versenynek, a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány szervezésében. (Támogatott tartalom.)
Kép
Varga Andrea

A versenyen a szervezők elsősorban Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legkiválóbb tehetségeit keresik, várják azonban az ország többi részéről és a határon túlról érkezőket is. 
Ebben az évben is énekesek, hangszeres zenészek illetve csoportok jelentkezhetnek, musical, pop-rock és komolyzene kategóriában!

Kép
Lajtai Kati

A legjobbak kiválasztásában neves szakmai zsűri vesz részt:
Lajtai Kati énekes, énektanár, Az ének iskolája és a Sztárban sztár műsorok énektanára, Kismenők című műsor zsűritagja, Varga Andrea színművész a Miskolci Nemzeti Színház művésze, Bartucz Éva a ZENITA Alapítvány alapítója, Csizsár István énekes, színművész a Győri Nemzeti Színház művésze, a 2021-es Sztárban sztár leszek győztese, Veréb Tamás énekes, színművész, dalszerző, műsorvezető a 2016-os Sztárban sztár nyertese, többek között a Rómeó és Júlia, Elfújta a szél, A Notre Dame-i toronyőr, Puskás a musical főszereplője.

Kép
Csiszár István

A verseny támogatóinak jóvoltából számtalan értékes díj és szakmai lehetőség vár az ifjú tehetségekre, többek között fellépési lehetőség a Musical és Miskolc 2022 gálán, kurzuson való részvétel, értékes tárgyjutalmak, belépőjegyek, üdülési lehetőség.

Kép
Veréb Tamás

Nevezési határidő: 2022. április 11. 

Jelentkezni a nevezési lapon lehet, ami letölthető a www.zenita.hu oldalról, bővebb felvilágosítás a 70/674-05-29-es számon kérhető.