Az alábbi cikkünkből kiderül, hogy melyik hazai gyártó terméke a legjobb a piacon, valamint kitérünk azokra a motorvédőkre, amiket bátran lehet alkalmazni.
Mik azok a motorvédő kapcsolók?
Az Elektrikstore.hu-nál kapható motorvédő kapcsolók, azaz a motorvédelemmel ellátott kapcsolók olyan kellékek, amelyek óvják a motorokat a túlterheléstől, illetve a fáziscsökkenéssel és más káros hatásokkal szemben.
Az eszközök az elektromos motorokhoz kapcsolódnak, figyelik azok működését, így képesek megakadályozni a kritikus állapotban bekövetkezett károsodást, elkerülhető velük a tűzveszély.
Ezek a kapcsolók érzékelik a motorok áramfelvételét, illetve azok hőmérsékletét. Amikor mégis túllépik a megengedett értékeket, akkor a rendszer automatikusan kikapcsolja a motort. Ennek köszönhetően megakadályozható, hogy túlhevülés keletkezzen be. Erre azért van szükség, mert ez károsíthatja a motort és a környező rendszereket.
A legtöbb esetben ipari környezetben kerülnek elő, ahol a motorok nagyobb teljesítménnyel működnek. Ilyen lehet egy gyár, egy vízellátó, vagy éppen egy szennyvíztisztító telep egyaránt. Gyakran előfordul még a mezőgazdasági gépeknél is, ahol szintén fontos az óvatosság.
Melyiket érdemes választani?
A GANZ motorvédő kapcsolók mindig jó megoldásnak számítanak, hiszen a gyártó már 180 éves múlttal rendelkezik. A magyar cég mára az ország egyik, ha nem a legnagyobb nehézgépgyártó vállalata. A termékeiket általában vasúti közlekedéshez és energiatermeléshez használják, de találkozhatunk velük a vízellátásban és a vízgazdálkodásban egyaránt.
Az eszközeiknek több mint felét exportpiacon értékesítik, ebből is látszik, hogy mekkora igény van a minőségi motorvédőkre. Megjelennek a nyugati cégek beszállítójaként, de természetesen ott vannak a legtöbb magyar gyárban is. A magas minőségű termékek a folyamatos fejlődésnek köszönhetőek. A hosszú évek gyártási tapasztalata lehetővé teszi a számukra, hogy mindig a legjobbat nyújtsák.
Milyen típusai vannak?
A motorvédők esetében két típust különböztetünk meg egymástól. Az egyik a DTMn-K fajtájú tokozott motorvédő kapcsoló sorozat, a másik pedig a GMV 25f kézi működtetésű változat, ami zárlatvédelemmel van ellátva. Utóbbi főként az egyedi gépek motorjainak ki- és bekapcsolására alkalmas. Az eszköz túlterhelés elleni védelemre, illetve zárlat- és visszakapcsolás elleni védelemre lett megalkotva.
A másik népszerű változat a GANZ DTMN-K11, amely egy tokozott kapcsoló 11 kW névleges teljesítménnyel. A 24 V-s változat beállítási áramértéke 5 A, ráadásul IP54 védettséggel ellátott, így bármilyen körülmények között biztonságosan használható.