A menopauza folyamata eltarthat néhány évig vagy akár 10 évig is, úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, hogy igyekszünk megkönnyíteni. Többféle módszer és készítmény is létezik erre a helyzetre, mi most ebben a cikkben a geránium illóolaj jótékony hatásaira szeretnénk rávilágítani, amely megvásárolható a Soapcenter illóolajai közül is.
Mi az a gerániumolaj?
A gerániumolaj felhasználása nagyon sokrétű, az egyik fontos területet ezen belül a nők támogatása jelenti. Az illatozó muskátli egy Dél-Afrikában őshonos növényfaj, amit ma már számos helyen termesztenek. Levele a rózsára emlékeztető illatot áraszt, ezért nevezik rózsamuskátlinak is. E növény leveleinek a gőzdesztillációjával nyerik ki a gerániumolajat.
A geránium illóolaj széles körben használatos: kozmetikumok, parfümök összetevőjeként, valamint az egészségi állapot javítására is alkalmazzák az aromaterápiában. Hogyan működik pontosan a felhasználása?
A gerániumolajat belélegezhetjük közvetlenül a szaglóüvegcséből vagy párologtatóba öntve. A legtöbb illóolaj csak hordozóolajban hígítva használható, ezzel elkerülhető a bőrirritáció, így a helyi alkalmazása így történjen. Fürdőolajként a hordozóolajjal együtt keverjük a vízhez, krémekhez hozzá lehet adni egy-két cseppet.
Milyen problémákon segíthet a geránium illóolaj?
Ez a szuper készítmény enyhítheti a változókor tüneteit, de a menstruációs problémákat is. Csökkentheti a hőhullámokat, a PMS tüneteit, valamint görcsoldó hatása is van. Kiegyensúlyozottabbá teheti a hangulatunkat, akár fel is vidíthat az illata.
Szorongásra, depresszióra, frusztrációra is kiváló ellenszer lehet, segíthet hangulati változások, döntésképtelenség, érzelmi stressz esetén is. Ezenkívül külsőleg is alkalmazható több területen. Most nézzük meg, mik ezek!
Jótékony hatásai
A gerániumolaj antibakteriális tulajdonságai miatt sebkezelésre is alkalmas, megakadályozza rajtuk a fertőzések kialakulását. Gyógymódot jelenthet a hegek számára is, mert növeli a vérkeringést a bőr alatt, és lehetővé teszi a melanin egyenletes eloszlását.
Zsugorító hatásának köszönhetően segíti az erek összehúzódását, megakadályozza a vér gyors áramlását, ösztönzi a vér sűrűségét és alvadását. A gerániumolaj serkenti a vizelést, ezzel segít fenntartani a vesék megfelelő működését. A kalciumfelesleget kitisztítja a rendszerből, ezzel megakadályozza a vesekő képződését is.
Természetes dezodorként is használható, mert elősegíti a testszagok kiküszöbölését. 5 csepp geránium illóolajat keverjünk el 5 evőkanál vízzel, tegyük egy palackba, ezt minden nap használhatjuk, hogy friss legyen az illatunk.