Ugrás a tartalomra

Száz kilométeren át menekült az üldöző rendőrök elől a borsodi férfi

Létrehozva
A Miskolcon kezdett ámokfutás közben számtalan szabályt szegett meg és bűncselekményeket követett el, mielőtt megállították és letartóztatták. Videóval.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt nyomoz a borsodi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a harmincéves férfi május 4-én délután, Miskolcon ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett egy lopott autóval. A járőrök észlelték a körözés alatt álló járművet, ezért megkülönböztető fény- és hangjelzés használatával rendőri intézkedést kezdeményeztek.

A szolgálati gépjárművel megálltak, majd gyalogosan két oldalról megközelítették az álló járművet és felszólították a férfit, hogy állítsa le a motort. Az elkövető a felszólításnak nem tett eleget, és nagy gázt adva nekitolatott a mögötte álló rendőrautó elejének – miközben a járőröket majdnem elsodorta –, majd 150-180 km/h sebességgel a várost elhagyva az M30-as és az M3-as autópályán Budapest felé menekült.

A férfi a közel száz kilométer megtétele közben több KRESZ szabályt is megszegett, veszélyes közlekedési szituációkat alakított ki, és a hirtelen sávváltásokkal, esetenként a forgalommal szemben haladva, az autópályán közlekedő civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette.

A követésbe bekapcsolódó megerősítő erők fény- és hangjelzéssel, hangosbeszélőn, valamint kézjelzéssel is megállásra szólították fel a férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva autóját úgy vezette, hogy a rendőrök az ütközést irányváltoztatással, sebességük növelésével, vagy hirtelen fékezéssel tudták csak elkerülni.

A férfi a motoros rendőröket többször megpróbálta leszorítani az útról, majd amikor az autója első abroncsa kidurrant, a gumi darabjai a szolgálati motorkerékpároknak csapódtak. A férfi ennek ellenére nem csökkentette sebességét, de miután az autó hátsó kereke is légvesztetté vált, a kocsi a szalagkorlátnak ütközött. Ezután a férfi a gépjárművet úgy rántotta vissza az útra, hogy autót az egyik rendőrmotornak kormányozta. A járőr kézsérülést szenvedett, de az elkövető magatartása akár az ő, akár a járőrtársa halálát is előidézhette volna, amelyek elmaradása kizárólag a sértettek kiemelkedő motoros tapasztalatának köszönhető.

A nyomozó ügyészség intézkedett a többszörösen büntetett férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában hozott végzés végleges. A férfi nem tett vallomást.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.