Ugrás a tartalomra

Tánc Miskolc fölött: a színpad ismét a városháza homlokzata volt

Létrehozva
Újabb ámulatba ejtő előadást tartott szombaton a Bandaloop.
Preview Image

A Bandaloop egy olyan légi táncos társulat, amelyet 1991-ben Amelia Rudolph alapított. A táncosok hegymászó és alpinista technikákat használva hajtanak végre olyan mutatványokat, amelyek az artista produkciók és a balett határán mozognak. Színpadként pedig az épített környezet adta felületeket használják: tornyokat, tetőket, homlokzatokat.

Miskolcon például a városháza homlokzatán mutatták be elképesztő produkcióikat: egy előadást tartottak pénteken, egyet pedig szombaton a városnapi ünnepségsorozat részeként.

A látvány pedig vonzotta a nézőket: akadt, aki Nyíregyházáról érkezett hozzánk, hogy megnézze a Bandaloop műsorát.

– Szerintem zseniális volt a produkció. Kíváncsi voltam, milyen a vertikális tánc. Légies mozgás, formabontó produkció: ilyesmit még nem láttam Magyarországon – mesélt lelkesen a szabolcsi hölgy a Miskolc Tv stábjának.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.