Ugrás a tartalomra

Magányos farkas volt a csizmás kandúr

Létrehozva
A tavaszi edzőtábort kihagyta, utólag azonban pótolta az alapozást.

Zeley Csaba, a Miskolci Road Cycling Club versenyzője gondolt egy merészet, és magányos farkasként vágott neki az olaszországi Dolomitoknak. 

A hegyek és a paradicsom 

– Arabba környékén táboroztam – kezdte beszámolóját, majd hozzátette: – A kisvárost Velencétől és Veronától is csak pár tíz kilométer választja el. A helyszín igazi paradicsom az olyan, a hegyeket kedvelő bringásoknak, mint amilyen én vagyok. Szóval elneveztem magam csizmás kandúrnak, hiszen Itália földrajzi fekvése a csizmát idézi. Ikonikus hágók között és körül tekertem: Passo Falzarego, Passo Valparola és Passo Pordoi igazán mesés látvánnyal kápráztatott el. A júliusi edzőtáborom fő célja a szezon második felére való felkészülés, a formába hozás és az erőnlét további fejlesztése volt. Már csak azért is, mert az elöljáróimmal úgy beszéltem meg, hogy nyáron több olaszországi országúti versenyen indulok majd. 
Az MRCC huszonhárom esztendős reménysége tavaly és az idén is több dobogós helyezést ért el a különböző utánpótlás és elit viadalokon: például a Pilis Kupán, a Völgyhíd maratonon és a Balatonfondo elnevezésű versenyen. 
– Ezeken kívül sok korosztályos eseményen kerültem az abszolút kategóriák első tíz helyezettjei közé, ráadásul kimondottam büszke vagyok a 2025-ös Tour de Zalakaros hetedik helyemre – mondta Zeley Csaba, aki természetesen jelen lesz a szeptemberi Bükk Kupán, amely az idei év egyik legjelentősebb hazai produkciója lesz. 

Kép
Zeley Csaba
Zeley Csaba, az MRCC szép reményű fiatalja olaszországi bringázás közben pompás felvételt készített önmagáról. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.