Ugrás a tartalomra

Sporttörténelmet írhat a havas ember

Létrehozva
Már megszámlálhatatlan húron játszik a diósgyőriek kiválósága.

Programot indított a rohamosan közeledő olimpiai ciklusra a Magyar Sí Szövetség. 
– Az természetes, hogy havon, téli körülmények között készülünk a 2026-os ötkarikás viadalra – közölte Kékesi Márton, a DVTK alpesi sízője, majd kiemelte: – Vagyis táborok, magaslati pályák, kapukkal tűzdelt gleccserek, kőkeményre fagyott hegyoldalak, de akár hihető, akár nem, így ez kevés. 

Szinte mindent csinál

A harmincadik életévét taposó kétszeres téli olimpikon olyan menüt állított össze, amelyet még a műfaj legkiválóbbjai sem tudnak felmutatni.
– Sokat foglalkozom az erőnléti felkészüléssel, konditermeket, szabadtéri parkokat is látogatok, aztán nem hanyagolom el a száraz tréningeket sem – mondta Kékesi Márton. – Állóképességet akár focival és tenisszel, kiteózással és vízisízéssel, szörfözéssel és kajakozással is lehet fejleszteni. Úgy is mondhatjuk, hogy kinek a pap, kinek a papné. Ebbe az is belefér, hogy a lakásom környékét szépítgetem, ültetek, füvet nyírok, vagy ások. A hangsúlyt a fizikai aktivitásra kell helyezni. 
Bárki joggal tudakolhatja, hogy miért kapar ennyire az a Kékesi Márton, aki már megjárta a hadak útját? Erre az általunk is feltett egyszerű kérdésre ezt a választ adta a Diósgyőri Gimnázium egykori diákja: 
– Magyar sporttörténelmet írnék azzal, ha férfi alpesi sízőként kiharcolnám harmadik olimpiai szereplésemet. 

Kép
Kékesi Márton
Kékesi Márton sokoldalúsága mindent visz. Fotó: Magánarchívum



képaláírás
Kékesi Márton sokoldalúsága mindent visz Fotó: magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.
Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.