Ugrás a tartalomra

Miskolci vb-arany és -bronz a Dél-afrikai köztársaságból

Létrehozva
A Miskolci Sportiskola versenyzője és a miskolci Swimming PC sportolója is csapat-világbajnoki érmet szerzett.

Az U17-es öttusa világbajnokságnak ezen a héten a Dél-afrikai Köztársaság, egészen pontosan Johannesburg városa adott otthont. A korosztály elit versenyén két miskolci sportoló is rajthoz állt.

Közülük a Miskolci Sportiskola versenyzője, Herczeg Áron ért el jobb eredményeket, az egyéni versenyben, a 36 fős döntőben, mélyről indulva, nagy utat járt be. A vívása nem sikerült, mindössze a harmincegyedik helyről várta a folytatást, de aztán az OCR-t, az akadálypályát megnyerte, majd harmadik lett úszásban, a kombinált számban, a futás-lövészetben pedig a hatodik legjobb volt, és ezzel végül a hatodik helyen ért célba.

Mivel a vb-t a magyar színeket képviselő Szécsi Nemere nyerte, Gyepessy Domonkos pedig a 8. helyen ért célba, így Herczeg Áron 6. pozíciója az összetettben azt eredménye, hogy a csapatversenyt Magyarország nyerte, 16 ponttal megelőzve Egyiptomot.

Kép
Herczeg Áron Fotó: UIPM
Herczeg Áron egyéniben a 6. helyen végzett az U17-es öttusa vb-n, csapatban pedig világbajnok lett. Fotó: UIPM
A lányoknál

A lányok versenyében a Swimming PC sportolója, Plébán Virág volt érdekelt. Az U17-es világbajnoki mezőnyben a vívás után a 20. helyen állt a miskolci klub sportolója, és az akadálypályát a 20. legjobb idővel teljesítette, úszásban a 13. pozíciót szerezte meg. Az utolsó fejezetben, a laser-runban a 20. legjobb időt produkálta, és végül a 19. helyen érkezett célba.
Két magyar lány végzett Plébán Virág előtt, Herbák Hanna a 10. lett, Csanak Boglárka pedig a 16., de hármójuk összetett eredménye, a csapatversenyben világbajnoki bronzérmet eredményezett, a versenyt megnyerő Egyiptom, és a 2. helyezett házigazda, a Dél-afrikai Köztársaság mögött.

Kép
Plébán Virág Fotó: Hunyady Levente
Plébán Virág a 19. helyen végzett a vb-n egyéniben, csapatban pedig bronzérmes lett. Fotó: Hunyadi Levente

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.