Köztudott, hogy a nyékládházi székhelyű Deboti Racing Team több miskolci sportemberrel fedélzetén a negyedik helyen végzett az 57. Kékszalag vitorlásversenyen, amelyet a Balatonon rendeztek.
Az egység tagja volt Hajdú László, az Expert Társaságok tulajdonosa, a sportág patrónusa, akitől megkérdeztük: szerveznek-e olyan élménybeszámolót, amelyen megosztják élményeiket eddigi egyik legnagyobb sikerükről, mire ezt a választ kaptuk:
– Természetesen lesz fogadással fűszerezett közönségtalálkozónk. Úgy gondoljuk, hogy ezt a reményeink szerint nagy eseményt a Miskolc központjában lévő Tudomány és Technika Házában tartjuk majd, az ünnepség időpontját még nem határoztuk meg.
Ami pedig a nyár hátralévő versenyeit illeti: a miskolci-vármegyei, vitorlázást kedvelő érdeklődők országos viadalt az idén már nem láthatnak. A Deboti hat tagja azonban nem tétlenkedik: katamaránjukkal már beneveztek a szeptemberi Balaton regattára.
A TTH-ban lesz a közönségtalálkozó
Létrehozva
Katamaránjukkal ismét a magyar tengerre készülnek.
Ez is érdekelhet
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.