Ugrás a tartalomra

Az edzősködés egész napos elfoglaltság

Létrehozva
Tiszteletben tartják az eredményeit, szakmai véleményét pedig elfogadják.

Gercsák Szabina újabban edzőként is hallat magáról, mint mondta: élvezi a munkáját, de még nem jelentette ki, hogy befejezte aktív pályafutását. 
– A párizsi olimpia óta az lebeg előttem, hogy esetleg tovább folytatom a versenyzést, de az tény, hogy napjainkban már egyre többet foglalkozom az edzősködéssel – újságolta a Miskolci Judo Club huszonkilenc éves tagja, volt dzsúdós ifjúsági olimpiai bajnok, akinek tanítványai a diósgyőriek színeiben versenyeznek. – Az új feladatom, vagy munkám természetesen más, mint a másik, azaz a sportolói oldalon nyújtott tevékenységem, és azt sem tagadom, hogy vannak nehézségeim. Naponta általában kétszer két órát töltök a Győri kapui termünkben, de a gyerekek sok mindennel megtalálnak, így egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy a trénereskedés huszonnégy órás elfoglaltságot jelent. Csermák Danival kimentem a korosztályos Európa-bajnokságra, ahol az aranyérme hatalmas élményt adott nekem, és megyek vele Szófiába, az ifjúsági világbajnokságra is. 

Érdekes téma

Arra a kérdésre, mely szerint a fiatalok tiszteletben tartják-e az eredményeit és eleget tesznek-e a kéréseinek, így felelt: 
– Ez összetett és tényleg érdekes téma. A legtöbbet a kamaszokkal és az ifjúságiakkal foglalkozom: mivel nő vagyok, a fiúk tőlem nehezebben fogadják el az utasításaimat, mint a férfiaktól, a lányokkal viszont olykor a közös hangvétel megtalálása okoz nekem némi nehézséget. Baráti viszonyra nem törekszem, ugyanis az edzővel szembeni határokat a versenyzőknek be kell tartaniuk. Ami pedig a tényleges szakmát illeti: abban bízom, hogy amiket mondok, azokat látatlanban elfogadják a rám bízottak. 
 

Kép
Gercsák Szabina
Gercsák Szabina egyre erőteljesebben tekint az edzősködésre. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.