Ugrás a tartalomra

DVTK: megvan a bajnokság és az évad startja

Létrehozva
A DVTK HunTherm szeptember utolsó hétvégéjén játssza első bajnokiját. Az évadot szeptember 18-án kezdi a DVTK HunTherm.

Kiderült, hogy mikor és ki ellen kezdi a bajnokságot a DVTK HunTherm NB I-es női kosárlabdacsapata, és az is eldőlt, hogy az idényt, az Euroliga selejtező első meccsét mikor játsszák Lengyelországban.
A női kosárlabda NB I 2025/26-os idényének sorsolását közzé tette a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a 12 csapatos bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén indul. Az élvonal küzdelemsorozatának lebonyolítása változatlan (a 22 fordulós alapszakasz után a rájátszás következik), mezőnye a tavalyi idényhez képest egy helyen módosult. Az utolsó helyezett soproni fiatalok alkotta együttes, a Darazsak Sportakadémia kiesett a legjobbak közül, helyére viszont nem a másodosztály bajnoka, a DVTK U23 érkezett, azért, mert egy sportszervezetnek két csapata nem szerepelhet az első osztályban, márpedig az NB I amatőr bajnokságnak a legjobbját, és a DVTK HunTherm gárdáját is a DVTK Kosárlabda Kft. versenyezteti. Mivel a DVTK U23 nem indulhatott a legjobbak között, így a másodosztályban a 2. helyen végzett Csata DSE együttesét kérték fel az indulásra, a fővárosiak pedig vállalták az osztályváltást.
Így a női kosárlabda NB I 2025/26-os évadjában a következő 12 együttes szerepel: Sopron Basket, DVTK HunTherm, VBW CEKL Cegléd, Dávid Kornél KA, Vasas Akadémia, NKA Universitas Pécs, ELTE BEAC Újbuda, UNI Győr, BKG Príma Szigetszentmiklós, TFSE-MTK, Tarr KSC Szekszárd, Csata TKK.

Kép
Sopron_Basket_-_DVTK_HUNTHERM_friss_1120_x_735_keppont_8.png (1.4 MB)
A DVTK HunTherm a jövő hónapban kezdi meg a menetelését. Fotó: Mocsári László
Az első meccsek

A tavalyi NB I-es küzdelemsorozat ezüstérmese, a DVTK HunTherm a szeptember 27-28-i hétvégén idegenben, a VBW CEKK Cegléd vendégeként kezd a bajnokságban, majd az ezt követő héten, hétközben játssza az idény első hazai NB I-es mérkőzését. 
A piros-fehérek számára azonban már a bajnokság startja előtt megkezdődik az évad, a lengyel AZS UMCS Lublin elleni Euroliga-selejtezővel. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzésének pontos kezdési időpontja már megvan, szeptember 18-án, csütörtökön 18 órától lép pályára a Diósgyőr a lublini gárda otthonában, a visszavágót pedig rá egy hétre rendezik Miskolcon, a DVTK Arénában.

A DVTK programja

EL-selejtező, 1. meccs, 2025. szeptember 18. (csütörtök), 18.00: AZS UMCS Lublin (lengyel) – DVTK HunTherm
EL-selejtező, 2. meccs, 2025. szeptember 24. (szerda): DVTK HunTherm – AZS UMCS Lublin
NB I, 1. forduló, 2025. szeptember 27. (szombat): VBW CEKK Cegléd – DVTK HunTherm 
NB I, 2. forduló, 2025. október 1. (szerda): DVTK HunTherm – Vasas Akadémia
NB I, 3. forduló 2025. október 4. (szombat): ELTE BEAC Újbuda – DVTK HunTherm 
NB I, 4. forduló, 2025. október 11. (szombat): DVTK HunTherm – Dávid Kornél KA
NB I, 5. forduló, 2025. október 18. (szombat): Csata TKK – DVTK HunTherm
NB I, 6. forduló, 2025. október 25. (szombat): DVTK HunTherm – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
NB I, 7. forduló, 2025. november 1. (szombat): TFSE-MTK – DVTK HunTherm
NB I, 8. forduló, 2025. november 22. (szombat): DVTK HunTherm – Tarr KSC Szekszárd
NB I, 9. forduló, 2025. november 29. (szombat): NKA Universitas Pécs – DVTK HunTherm 
NB I, 10. forduló, 2025. december 3. (szerda): DVTK HunTherm – UNI Győr
NB I, 11. forduló, 2025. december 6. (szombat): DVTK HunTherm – Sopron Basket
NB I, 12. forduló, 2025. december 13. (szombat): DVTK HunTherm – VBW CEKK Cegléd
NB I, 13. forduló, 2025. december 20. (szombat): Vasas Akadémia – DVTK HunTherm 
NB I, 14. forduló, 2026. január 3. (szombat): DVTK HunTherm – ELTE BEAC Újbuda
NB I, 15. forduló, 2026. január 10. (szombat): Dávid Kornél KA – DVTK HunTherm
NB I, 16. forduló, 2026. január 17. (szombat): DVTK HunTherm – Csata TKK
NB I, 17. forduló, 2026. január 24. (szombat): BKG-Prima Szigetszentmiklós – DVTK HunTherm
NB I, 18. forduló, 2026. január 31. (szombat) DVTK HunTherm – TFSE-MTK
NB I, 19. forduló, 2026. február 7. (szombat): Tarr KSC Szekszárd – DVTK HunTherm
NB I, 20. forduló, 2026. február 14. (szombat): DVTK HunTherm – NKA Universitas Pécs
NB I, 21. forduló, 2026. február 21. (szombat): UNI Győr – DVTK HunTherm
NB I, 22. forduló, 2026. február 28. (szombat): Sopron Basket – DVTK HunTherm

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.