Ugrás a tartalomra

Csoportelső lett a magyar válogatott

Létrehozva
A diósgyőriekkel a legjobb nyolc közé jutott a csapat. Második mérkőzését is megnyerte a válogatott.

Második mérkőzését is magabiztosan megnyerte a magyar válogatott a Miskolcon zajló U20-as B-csoportos női kosárlabda Európa-bajnokságon. A diósgyőri utánpótlásban akadémiai igazgatói posztot betöltő, Magyar Gergely szövetségi kapitány irányított együttes, hétfőn este Szlovákiát múlta felül a D-csoport 3. fordulójában, és ezzel két győzelemmel zárta a csoportkör első szakaszát.
A 13 pontos magyar sikerrel zárult találkozón a DVTK HunTherm három játékosa is pályára lépett, Aho Tyra és Toman Petra kezdőként, előbbi 24:13 perc alatt 12/6 pontot szerzett, utóbbi 21:55 alatt 12-t, valamint csereként szóhoz jutott – a mostani évadban majd az ELTE BEAC Újbuda együttesében kölcsönben szereplő – Fárbás Eliza is, aki 21:46 percnyi játékidőt kapott és 2 pontig jutott.
D-csoport 3. forduló: Magyarország – Szlovákia 69-56 (15-9, 17-12, 17-14, 20-21)
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Szlovákia 3 pont, 3. Románia 2 pont.

Kép
Magyarország – Románia 70-34
Újabb győzelmet aratott a magyar válogatott. Fotó: Mocsári László
A folytatás

A magyar csapat a csoportkör második szakaszában, a F jelű kvartettben folytatja szereplését, a C-csoportból továbbjutott csapatok ellen játszik, szerdán Görögország, csütörtökön pedig Horvátország ellen.

Ez is érdekelhet

Béres Dávid (jobbról a második) szerencsésnek tartja magát. Fotó: MDSZ
A munkája a hobbija
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolci pedagógus is bekerült Az év kedvenc tesitanára vármegyei díjazottainak csoportjába.
Guzi Blanka diadalmaskodott Budapesten. Fotó: magánarchívum
Szenzációs siker! Guzi Blanka világkupa győztes
SportMiskolcVilág
Öttusa: a DVTK kiválósága nyerte a budapesti BOK-csarnokban rendezett viadalt.
Szalay Boldizsár a Maciknál marad
SportMiskolc
A soron következő szezonban is a piros-fehéreknél szerepel a védő.
Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.