A piros-fehérek a jégkorong Erste ligában szereplő és a szeptember közepén sorra kerülő rajtra hangoló együttese augusztus 19-én, kedden a nagymihályi Téli stadionban lép jégre. A HK Dukla Michalovce - DVTK Jegesmedvék mérkőzés 18 órakor kezdődik.
– A tesztmeccset megelőző programban reggel konditermi, majd jeges edzés lesz, aztán a közös ebéd után ülünk a buszra és utazunk a találkozóra – újságolta Sajó Márton csapatvezető. – A felkészülési összecsapás célja, hogy a szakmai stáb minél teljesebb képet kapjon arról, hogy hogyan halad a felkészülés, milyen a játékosok közötti kapcsolat és milyen területeken kell még fejlődni. Emellett pedig több fiatal játékos is szerepet kap nálunk. Az első itthoni mérkőzésen is játszott Czina Vilmos, Orosz Dominik, Vörös Henrik, Mura Milán, Szabóki Zénó, aki mind hasznos tapasztalatot szerezhettek a szintén szlovák Michalovce élvonalbeli csapat ellen. Bízunk benne, hogy a két város közelsége miatt sok szurkolónk elkísér majd minket és mérkőzést láthatnak Nagymihályon.
Nagymihályban a (nagy)Macik
Létrehozva
Második felkészülési mérkőzését Szlovákiában játssza a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata.
Ez is érdekelhet
A ráadásban nyertek a Macik
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.