A női kosárlabda Euroliga C-csoportjának 3. fordulójában, csütörtökön este a DVTK HunTherm csapata Miskolcon, a DVTK Arénában a Valencia BC gárdáját fogadta. A piros-fehérek az első fordulóban hazai pályán a török Fenerbahce Opet együttesétől kaptak ki, a második körben pedig a görög Olympiacos vendégeként maradtak alul. Viszont utóbbi otthonában a Diósgyőr mostani ellenfele, a spanyol bajnok, a csoportkör nyitányán nyerni tudott, ám egy hete a Fenerbahcét vendégül látva, ők is elvéreztek. Igaz, a Valencia nem 31 ponttal kapott ki a török bajnoktól, mint a DVTK HunTherm, hanem csak 3-mal.
DVTK HunTherm: húszból kettő
Nagyon bekezdett a Valencia, olyan kemény védekezést adott, amit csak ritkán látni, és támadásait is jól fejezte be, Kayla Alexander mindent bevert. Ezeknek köszönhetően két és fél perc játék után időt kellett kérnie Völgyi Péter vezetőedzőnek (0-9). Az 5. perc elején Lelik Réka szerezte a hazaiak első gólját (3-11), rajta kívül az első negyedben senki nem tudott a gyűrűbe találni. A Diósgyőr 20 dobásából mindössze kettő ért célba, és tulajdonképpen már az első játékrészben eldőlt a meccs (5-21).
A 12. perc elején Hund Ben Abdelkader triplájával ment húsz fölé a Valencia (5-26), és ez időkérésére késztette a fehér mezeseket. Hét perces hazai kosárcsend után Monika Grigalauskyte volt eredményes, majd jött egy jobb hazai periódus, és benézett húsz alá a Diósgyőr, 15-30-nál kért időt a spanyolok szakvezetője. A rövid szünet után koncentráltabbak lettek a narancs mezesek (19-44), és reménykedni legfeljebb abban lehetett diósgyőri részről, hogy a spanyolok – gondolva a közeljövő további feladataira – egy picit lejjebb tekernek a fordulatszámon.
A feltámadás elmaradt
A térfélcserét követően mintha veszített volna a koncentrációból a vendég együttes, de annyit azért nem, hogy Diósgyőr partiba tudjon kerülni (40-63). Ám amikor nem a kezdők voltak a pályán a Valenciánál, szépen haladtak előre (43-73).
A két csapat között klassziskülönbség volt (55-88), a Diósgyőr legfeljebb azért küzdhetett, hogy elkerülje több mint 30 éve íródó nemzetközi kupatörténelmének legsúlyosabb vereségét. Ez végül nem sikerült, az eddigi csúcsnál, a 32 pontos mínusznál is nagyobb lett a különbség.
A látottak alapján szinte biztos, hogy a Diósgyőr csak abban az esetben jut tovább a csoportkör második szakaszába, a legjobb 12 közé - ha csak nem történik valami csodaszerű, és mondjuk nyer a Fenerbahce és vagy a Valencia otthonában, - ha a két szupercsapat ellen az Olympiacos sem tud nyerni, és a DVTK HunTherm november 5-én, idehaza 12 pontnál nagyobb különbséggel legyőzi a görögöket (Pireuszban ugyanis ennyivel kaptak ki).
DVTK HunTherm – Valencia BC 64-99 (5-21, 19-26, 21-29, 19-23) Miskolc, 2200 néző. V.: Ivanovic (szerb), Dahra (francia), Mutapcic (német). DVTK HunTherm: Aho N. 2, LELIK 14/6, Takács B., Ginzo 9/3, Grigalauskyte 13/3. Csere: Westbeld 6, Kányási 12/6, Aho T. 1, Smuda 7, Toman P., Miklós M. Vezetőedző: Völgyi Péter. Valencia BC: Buenavida 8/3, Romero 6, IAGUPOVA 13/6, CARRERA 7/3, ALEXANDER 23/3. Csere: Casas 1, LEKOVIC 10/3, Araujo 5/3, Fam 4, ABDELKADER 22/9, Saravia. Vezetőedző: Ruben Burgos. Völgyi Péter: - Botor módon kezdtük a meccset, próbáltuk átdobni az ellenfél legmagasabb játékosát a gyűrű alatt, ahelyett hogy türelmesen, a hibáikra vártunk volna, a rutinos Valencia pedig ezt kihasználta. Nem erre készültünk, nem így akartuk megoldani. Voltak jó szakaszaink, de csalódott vagyok. Ruben Burgos: - Nagyon jól felkészültünk erre a meccsre, tudtuk, hogy erős, jól összerakott csapat ellen lépünk pályára, és azért igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint játszani. A labdaszerzéseket követően jó ritmusú támadásokat vezettünk, jól ment a játék ezen az összecsapáson. |