Ugrás a tartalomra

PetChem Quiz döntő Tiszaújvárosban - a tudomány játékos oldala

Létrehozva
Tiszaújvárosban immár ötödik alkalommal rendezték meg a PetChem Quiz döntőjét, amelynek célja, hogy élményszerűen mutassa meg a természettudományok - különösen a kémia és fizika - szépségeit a diákok számára.
Kép
MOL PK PetChem 2

A verseny 2017-ben indult „Ki tud többet a petrolkémiáról?” néven, majd 2021-től PetChem Quiz néven vált ismertté. A 2023-as rekord után, ismét nagy népszerűségnek örvendett a verseny: idén 22 csapat töltötte ki az online forduló feladatlapját, közülük 5 jutott a döntőbe.

Az eseményen tiszteletét tette Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere, valamint a MOL képviseletében Bán Zoltán, Csoportszintű Downstream HR vezető és MOL HR igazgató.
Itt nemcsak tanultok, hanem sikerélményekhez is juttok, és bepillantást nyerhettek abba is, milyen műszaki pályák várnak rátok a jövőben. - mondta Bán Zoltán.

Erre csatlakozott rá Fülöp György is, aki kiemelte, hogy – „Az ilyen versenyek alkalmával tanultakat lehet, hogy most még nem gondoljátok, de az életetek során még valamikor eljöhet az a pont, amikor hasznosítani fogjátok

A versenyzőknek lehetőségük volt találkozni vegyészmérnökökkel, EBK-s szakemberekkel és tűzoltókkal, így első kézből tapasztalhatták meg, milyen műszaki pályák várhatnak rájuk a jövőben.

A döntőben az alábbi iskolák képviseltették magukat:

  • Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola
  • Tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda
  • Tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda
  • Tokaji II. Rákóczi Ferenc Tehetséggondozó Általános Iskola
  • Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A verseny győztese a Tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda csapta, a Gamma sugarak lett, akik kiemelkedő tudásukkal és kreativitásukkal bizonyították, hogy a természettudományok nemcsak hasznosak, hanem izgalmasak is.

A MOL Petrolkémia továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a fiatalok pályaorientációját és a tudományos ismeretek élményszerű elsajátítását.

Kép
MOL PK PetChem Bán Zoltán