Egy gondolatból közösség lett
A Flow Models Hungary története nem egy előre megtervezett modellügynökségi koncepcióként indult, hanem egy valós igényre adott természetes válaszként született meg.
A Lillafüredi Fashion Show szervezése során merült fel az ötlet, hogy a professzionális divatbemutató mellett lehetőséget kapjanak azok a fiatalok is, akik mindig is érdeklődtek a modellkedés iránt, ugyanakkor – különösen a 18 év alatti korosztály esetében – a családok nem szerették volna gyermeküket Budapestre engedni egy ismeretlen közegbe. A Palotaszálló kifutója így sokak számára biztonságos, mégis különleges első bemutatkozási lehetőséget jelentett.
Az amatőr modellválogatás iránt meglepően nagy volt az érdeklődés, és a bemutató után sokan tették fel ugyanazt a kérdést:
„Lesz ennek folytatása?”
Ez a visszajelzés indította el a Flow Models Hungary útját. Bokor Éva, a divatesemények szervezőjeként és a Flow Rendezvények alapítójaként, helyi, tapasztalt szakemberekkel együtt kezdte el felépíteni azt a modellt, amely egyszerre ad lehetőséget, iránymutatást és szakmai keretet a fiatalok számára.
A kezdetektől Miklós Mónika, egykori modell, Szladovics Gábor táncoktató, valamint a szépségversenyeken is szereplő Orosz Mirella is csatlakozott a munkához. Azóta a csapat folyamatosan bővült: sminkesek, fodrászok, stylistok és fotósok dolgoznak együtt annak érdekében, hogy a modellek komplex, sokrétű és professzionális felkészítést kapjanak.
Lillafüredtől a Kempinskiig – és tovább
A Flow Models Hungary munkája rövid időn belül országos szinten is visszhangot kapott. Nemrég a Kempinski Hotel Corvinus Budapest patináns falai között mutatták be a Navona Fashion kollekcióját, ahol a kifutón Flow Models Hungary által felkészített modellek vonultak. A Navona Fashion tervezője a World Top Hungary verseny modelljeinek öltöztetője is, így a meghívás egyértelmű szakmai visszaigazolást jelentett.
Az idei év egyik fontos mérföldköve volt, hogy az őszi fashion show-n Demeter Richárd divattervező is felkérte a Flow Models Hungary két modelljét, saját kollekciójának bemutatására, ami tovább erősítette az ügynökség szakmai hitelességét.
A szakmai hírnév terjedését jól mutatja, hogy ma már nemcsak Miskolcról és a régióból, hanem Budapestről és Győrből is érkeznek fiatalok a Flow Models Hungary képzéseire és felkészítő programjaira, kifejezetten az ügynökség szakmai megközelítése és emberközpontú működése miatt.
Lányok és fiúk együtt – modern szemlélet
Külön öröm, hogy az ügynökséghez az elmúlt év során nemcsak lányok, hanem fiúk is csatlakoztak, így ma már vegyes modellcsapattal dolgoznak. Ez jól tükrözi a nemzetközi divatvilág változásait, valamint a Flow Models Hungary nyitott, korszerű szemléletét.
Ünnep a Népkerti Vigadóban – és előre tekintés
A Flow Models Hungary 1 éves születésnapi ünnepi rendezvényét 2025. december 27-én tartja a Népkerti Vigadó Rendezvénytermében, Miskolcon.
Az esemény divatbemutatóval és szakmai vizsgával indul, ahol a közönség láthatja a modellek egyéves és féléves felkészülésének eredményeit.
Az est során meglepetés fellépő is színesíti a programot, valamint a szervezők egy újabb, örömteli bejelentést is tesznek: a Flow Models Hungary márciusra tervezett tavaszi szakmai eseményéről, amely a következő fejezetet jelenti az ügynökség életében.
Miskolc újra helyet kér a divat térképén
Egy év alatt közel 70 fiatal, rangos bemutatók, elismert tervezői felkérések, valamint egyre szélesebb országos érdeklődés – a Flow Models Hungary modellügynökség és a Flow Rendezvények közös munkája bebizonyította, hogy vidéken is lehet professzionális, hiteles és jövőbe mutató divatéletet építeni.
A december 27-i ünnepi divatbemutató nem csupán egy évforduló, hanem egy miskolci sikertörténet következő állomása.
Jelentkezés és további információ
Flow Models Hungary Modellügynökség & Modellképzés Miskolc jelentkezés: info@flowmodelshungary.hu
További információ: Bokor Éva ügynökségvezető Tel.: +36 70 384 3568
Fotók: Jenei Boldizsár, a Flow Models Hungary hivatalos partnere
A képek a Flow Models Hungary modelljeiről készültek, és az ügynökséget kizárólagos felhasználási jog illeti meg. A képek engedély nélküli felhasználása tilos.
Online jelenlét
www.flowmodelshungary.hu
Instagram: flowmodels_hungary
TIK-TOK: Flow Models Hungary