Ugrás a tartalomra

Angolosan távozott az ittas sofőr

Létrehozva
Két órán belül elfogták a rendőrök azt a sofőrt, aki autójával, Mályinkán a Lillafüredi utcában ittasan balesetet okozott, és elhajtott a helyszínről.
Kép
Fotó: police.hu

Segítségnyújtás elmulasztása, továbbá ittas járművezetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy mályinkai lakossal szemben. A 26 éves férfi június 29-én autójával 15 óra 39 perckor hátulról nekiütközött egy előtte közlekedő személygépkocsinak. A vétlen járműben az egyik utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okozója segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították, elfogták, majd a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, vezetői engedélyét a hatóság bevonta.

Ez is érdekelhet

Tűzoltók szabadították ki: felborult egy autó a 3-as főúton
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Halmaj közelében dolgoztak a tűzoltók szombaton.
Véglegessé vált a lengyel buszsofőr letartóztatását elrendelő végzés
BalesetMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-Zemplén
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a Miskolci Járásbíróság múlt kedden meghozott végzését, amelyben az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását rendelték el.
A lengyel buszsofőr letartóztatásáról döntött a Miskolci Járásbíróság
BalesetMiskolcBelföldVilág
Elrendelte az augusztus 16-án éjszaka az M3 autópályán balesetet szenvedett lengyel busz sofőrjének letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.