Ugrás a tartalomra

Két autó csattant csütörtök reggel Hejőcsabán

Létrehozva
A baleset során egy ember könnyebben sérült, az anyagi kár jelentős.
Kép
Fotó: Parai Roland

Két autó ütközött össze csütörtök reggel Hejőcsabán, a Csabavezér utcán. Szabó Csilla, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a minap.hu-nak elmondta, a baleset azért történt, mert az egyik autó szabálytalanul próbált bekanyarodni a másik elé.

A baleset során egy ember könnyebben sérült. Az anyagi kár jelentős, a körülményeket a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Ez is érdekelhet

Medvetámadásban meghalt egy 34 éves férfi
BalesetVilágKörnyezet
Medvetámadás halálos áldozata lett szombaton egy erdélyi fiatalember - közölte az Agerpres hírügynökség.
Fiatal fiú fulladt a Hejőkeresztúr melletti tóba
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Még el sem kezdődött a nyári szezon, máris tragédia történt.
A MOL vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi baleset körülményeinek kivizsgálására
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat tájékoztatása szerint a MOL továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. A rendőrség nyomoz.
M3 autópálya dugó
Beállt az M3-as: 5 kilométeres kocsisor alakult ki egy kamion miatt
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénBalesetHavaria
Az M3-as autópályán Miskolc felé, Hatvan térségében egy korábban kigyulladt kamion akadályozza a forgalmat.