Ugrás a tartalomra

A rendőrség épülete előtt érte baleset az ittas sofőrt

Létrehozva
Buliból tartott hazafelé az a férfi, aki elmondása szerint vodkát, tequilát és whiskeyt is ivott mielőtt a volán mögé ült és balesetet szenvedett Miskolcon.
Kép
A baleset helyszíne. (Fotó: police.hu)

Miskolcon, a Szeles utca 73. szám előtti útszakaszon közlekedett 2020. október 11-én 1 óra 45 perckor egy 22 éves helyi férfi. A sofőr nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg autója sebességét, majd egy behajtani tilos jelzőtáblát is figyelmen kívül hagyott. A férfi járművével a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Szeles utcai épülete előtt elhaladt, majd a pakoló végén egy meredek fás, bokros részen állt meg. A sofőrnek a baleset során könnyű sérülései keletkeztek. A fiatalembernél alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett.

A sofőrrel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A gyanúsított kihallgatása során a vizsgálótisztnek elmondta, hogy Sajókeresztúrban volt egy baráti összejövetelen, ahol vodkát, tequilát és whiskeyt is fogyasztott, majd nem is emlékszik rá, de autójával Miskolcra hazaindult. Aztán a következő képkocka, hogy mászik ki az összetört autójából. Igazán azt sem tudta, hogyan került arra az útszakaszra, ahol a baleset érte, mert az Avason lakik.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy aki ittasan, vagy más bódító hatású szer hatása alatt járművet vezet elfogadhatatlan kockázatot vállal és saját maga, illetve mások életét is veszélyezteti.

Ez is érdekelhet

Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.